Megerősítette az MFB-t a Moody’s, rontotta a bank önálló megítélését

Megerősítette a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) főbb besorolásait kedden a Moody’s Investors Service, a pénzintézet önálló adósminőségi megítélését jelző mutatókat ugyanakkor egy fokozattal rontotta.

A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja a lépéshez fűzött elemzésében megismételte azt az előrejelzését, hogy a magyar gazdaságban az idén alig várható növekedés.
A Moody’s kedd éjjel, az európai piaci zárások után Londonban közölte, hogy megerősíti az MFB „Ba1” szintű előresorolt devizaadós-osztályzatát, valamint a „Ba2/Not-Prime” devizabetéti besorolást.
A lépés Magyarország szintén „Ba1” fokozatú, negatív kilátású állampapír-besorolásának, valamint a Magyarországon működő bankok „Ba2” devizabetét-osztályzati plafonjának február 8-án bejelentett megerősítésével van összefüggésben.
A Moody’s keddi bejelentése szerint az MFB valamennyi besorolásának kilátása továbbra is negatív.
A cég a fő osztályzatok megerősítése mellett gyengítette az MFB önálló – vagyis a külső segítség kilátásával nem számoló, a saját belső pénzügyi erő figyelembevételével kialakított – megítélési mutatóját az eddigi „b1”-ről „b2”-re.
Ez a kiigazítás a hitelminősítő indoklása szerint tükrözi azt a hatást, amelyet a gyengébb magyar gazdasági környezet gyakorol az MFB-nek arra a megbízatására, hogy támogassa a magyar vállalati szektort. Az önálló megítélés kiigazítása emellett tükrözi az MFB folyamatosan veszteséges profilját, amelynek fő tényezője a hitelveszteség-leírások magas szintje és a gyenge jövedelemtermelő kapacitás.
A kiigazítás harmadik okaként a Moody’s az MFB nem teljesítő kinnlevőségeinek növekvő arányát említi, kiemelve, hogy a banknak jelentős kitettségei vannak a kereskedelmi ingatlanszektorban és az építőipari ágazatban.
A működési környezettel kapcsolatban a Moody’s közölte, hogy a magyar gazdaságban a tavalyi egész évi 1,7 százalékos GDP-visszaesés után az idén is csak „nagyon csekély” növekedést vár, „már ha egyáltalán lesz bármennyi növekedés”.
A hitelminősítő prognózisa szerint a magyarországi munkanélküliségi ráta az idén valószínűleg meghaladja a 11 százalékot.
A Moody’s várakozása szerint az MFB 2012-ről jó eséllyel veszteséget jelent, és 2013-ban is „kihívásokkal” lesz kénytelen szembenézni a jelenlegi nehéz magyar gazdasági környezetben.
A Moody’s azzal is számol, hogy a bank közvetlen hitelportfoliójának eszközminősége tavaly tovább romlott, és a hitelminősítő szerint várhatóan 2013-ban is ez lesz a helyzet, tekintettel a kedvezőtlen gazdasági környezetre és a bank jelentős kitettségére a magasabb kockázatú ingatlanpiaci és építőipari szektorokban.
A hitelminősítő ugyanakkor közölte, hogy változatlanul igen nagy valószínűségűnek tartja az MFB támogatását a magyar kormány részéről szükség esetére, ahogy az eddig is történt. A Moody’s ezzel együtt azt valószínűsíti, hogy a tavalyi veszteségek miatt gyengült az MFB tőkerátája.
A Moody’s a múlt héten negatív minősítési lépéseket jelentett be három másik magyar bankra, az OTP Bankra, az OTP Jelzálogbankra és az FHB-ra, szintén a gyengülő működési környezettel indokolva döntését.
A cég múlt csütörtökön Londonban közölte, hogy az FHB hosszú futamú betéti besorolását „Ba3”-ról két fokozattal – a köztes „B1” kihagyásával – „B2”-re, az OTP Bank alárendelt adóskötelezettségeinek osztályzatát egy fokozattal „Ba2”-ről „Ba3”-ra, junior alárendelt adóskötelezettségeinek besorolásait ugyancsak egy fokozattal „Ba3(hyb)”-ről „B1(hyb)”-re rontotta.
Ezek a lépések az érintett bankok önálló adósminőségi besorolásainak rontásával voltak összefüggésben. Az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank e megítélési besorolása „ba1”-ről „ba2”-re, az FHB-é „b1”-ről „b3”-ra csökkent.
A Moody’s akkori indoklása szerint e lépések fő tényezője az „egyre gyengébb” magyarországi gazdasági és működési környezet, valamint azok a kihívások, amelyeket e gyenge környezet támaszt a három bankcsoport hálózataival, eszközminőségével és jövedelmezőségével szemben. (MTI)

Scroll To Top