Megállt a lakásbiztosítások csökkenése

A válság éveiben mintegy százezerrel csökkent a lakásbiztosítások száma, de tavaly már szerényen, 14 ezerrel újra növekedett a biztosított lakások száma – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az MTI-vel.

A mintegy 4,2 millió magyarországi lakásból 2010-ben 3 millió 78 ezer volt biztosítva. A számuk 2013-ra 2 millió 985 ezerre csökkent, de tavaly már 2 millió 999 ezer lakáson volt biztosítási védelem – áll a közleményben. A MABISZ statisztikái szerint 2013-ban a lakásbiztosítási piac összesített díjbevétele megközelítette a 91 milliárd forintot, ami lényegében azonos a 2014 végi 91,3 milliárddal.
Amíg 2013-ban több mint 707 ezer kárt fizettek ki a biztosítók, tavaly ennél kissé kevesebbet, 704 ezret. A nyári viharok tavaly is nagymértékben növelték a lakásbiztosítási szerződésekre bejelentett károk számát, ezek tették ki a 704 ezer kárbejelentés 15-20 százalékát. A viharkárok mellett a vezetések vízkárokkal – csőtöréssel -, illetve az üvegkárokkal kapcsolatosan érkezett a legtöbb bejelentés a biztosító társaságokhoz.
A lakásbiztosítások átlagdíja az utóbbi két évben változatlan: 28 300 forint, a MABISZ kimutatása szerint.(MTI)

Scroll To Top