Megalakult a Budapesti Pénzügyi Akadémia Zrt.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) rendkívüli közgyűlésén az alapszabály módosítása mellett határozat született a Budapesti Pénzügyi Akadémia Zrt. (BPA) megalapításáról, mely a BÉT 100 százalékos tulajdonában lesz és oktatási tevékenységet lát majd el – közölte a BÉT az MTI-vel csütörtökön.

A közgyűlés jóváhagyta a BÉT alapszabályának kiegészítését arra vonatkozóan, hogy a BÉT leányvállalatai működésének nyomon követése, a leányvállalatok gazdálkodásának ellenőrzése, valamint az ilyen társaságok alapítójának/részvényeseinek/tagjainak hatáskörébe tartozó döntések meghozatala, továbbá a Kereskedelmi Választottbírósággal kapcsolatos valamennyi döntés meghozatala a BÉT Igazgatóságának a hatáskörébe tartozzon.
A közlemény szerint Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója a Pénzügyi Akadémiáról a közgyűlésen elmondta: a tőzsde ötéves stratégiájának fontos eleme a pénz- és tőkepiaci ismeretek oktatása. Nemzetközi példák alapján a tőkepiac fejlesztése hatékonyabban valósítható meg akkor, ha a pénzügyi kultúra széles körű, a lakossági érdeklődők mellett a szakmai szereplőknek szóló fejlesztése is megvalósul. Az új cég létrehozásával erősíteni lehet a pénz- és tőkepiaci képzési tevékenységet, melynek első kurzusai a tervek szerint már idén ősszel elindulhatnak – tette hozzá.(MTI)

Scroll To Top