Máris megkezdheti az idei kamatemelést a Fed

A március nemcsak a tavaszt, de egy Fed kamatemelést is hozhat – legalábbis most minden jel erre mutat. A szigorodó kamatkörnyezet egyelőre a részvénybefektetéseknek kedvez, így ebbe az irányba érdemes növelni portfóliónkat – javasolja a K&H.

 

Óriási fordulat történt a Fed kamatemelésre vonatkozó várakozásokat illetően. „A Fed döntéshozók nyilatkozatai alapján az elemzők szinte biztosra veszik, hogy az amerikai jegybank a következő, március 15-én esedékes kamatdöntő ülésen kamatot emel. Így az elmúlt években inkább csak ígérgetett, ténylegesen azonban meg nem valósult évi 3-4 kamatemelésre idén valóban sor kerülhet” – tájékoztatott Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.

 

Kell-e félniük a befektetőknek?

A kamatemelés első ránézésre rossz üzenet a részvénypiacoknak, mivel a magasabb hitelkamatokon keresztül hosszú távon csökkenti a vállalati profitokat. Mivel azonban az esetleges márciusi szigorítás most a gazdaság javuló helyzetének következményeként értelmezhető, a bejelentés rövid távon pozitív részvénypiaci reakciót válthat ki, miközben a kötvénypiacokat – beleértve  hazai kötvényeket is – negatívan érintheti. „Mindez ráerősít arra az év elején tett ajánlásunkra, miszerint idén a részvénybefektetések súlyát érdemes növelni portfóliónkban, miközben a kötvényekre inkább az alulsúlyozás javasolt” – tanácsolja Kovács Mátyás.

forrás: Bloomberg

 

 

 

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. december 31-én a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 705 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

 

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.

Scroll To Top