Magyarországon képzik a nyugat-balkáni országok közbeszerzési szakértőit

A Miniszterelnökség szervezésében pénteken zárul az a rendezvénysorozat, amelynek keretében hat nyugat-balkáni ország és Törökország 56 szakértőjét oktatták a csalás, a korrupció és az EU pénzügyi érdekeit sértő más jogellenes tevékenységek hatékony megelőzésére.

A Miniszterelnökség pénteki közleményében kifejtették: Magyarország pályázat keretében nyerte el a lehetőséget a Szerbiából, Montenegróból, Albániából, Koszovóból, Macedóniából, Bosznia-Hercegovinából és Törökországból érkező szekértők képzésére.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által támogatott program célja, hogy a résztvevők megismerjék az európai uniós közbeszerezési rendszert és a korrupció elleni intézkedések szabályozását. A felkészítésen túl a képzés célja a nemzetközi intézményes együttműködések erősítése és a határokon átnyúló szakértői hálózat létrehozása.
A közleményben idézték a program kormányzati irányítóját, Császár Dániel közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkárt is, aki szerint az a tény, hogy az érintett országok szakértőinek képzési lehetőségét Magyarország nyerte el, az ország eddigi eredményeinek, valamint az Európai Bizottság által elfogadott és akkreditált közbeszerzési ellenőrzési rendszernek az elismerése. A helyettes államtitkár hozzátette: a közbeszerzési felügyeleti tevékenység fontos eszköz az uniós források átlátható, szabályos és hatékony felhasználásának biztosítására.(MTI)

Scroll To Top