A versenyhivatali engedély megszerzését és egyéb feltételek teljesülését követően sikeresen lezárult a Foxpost felvásárlása, így nemzetközi tulajdonossal folytatja tovább sikersztoriját az ismert hazai startup. A magyar csomagautomata piac meghatározó szereplőjét a Wallis Csoport és a Trueway (korábbi nevén Finext) értékesítette a Csehországban és Szlovákiában piacvezető Packeta Csoportot is tulajdonló nemzetközi befektetői konzorciumnak.
Megkapta a versenyhivatali engedélyt, valamint teljesült minden egyéb zárási feltétel, így véglegessé vált az egyik legismertebb hazai startup, a Foxpost felvásárlása. A magyar csomagautomata-szolgáltatót a Packeta Csoportot is tulajdonló CVC Capital Partners és az EMMA Capital Group által létrehozott konzorcium azt követően vásárolta meg, hogy a Wallis Csoport, a Trueway, valamint az alapítók döntöttek az értékesítéséről. A folyamat során az eladók tranzakciós tanácsadója a Heal Partners, jogi tanácsadója pedig a Forgó, Damjanovic és Társai Ügyvédi Iroda volt.
A 2014-ben 62 automatával indult Foxpost egy igazi magyar startup-sikersztori, amelyet a hazai magánbefektetői piac két meghatározó szereplője segített tőkével és menedzsment tapasztalatokkal. A Wallis Csoport és a Trueway támogatásával a vállalat így az elmúlt években a hazai csomagautomata-piac meghatározó szereplőjévé vált. Ma már több mint 1200 automatával rendelkezik országszerte, több ezer kereskedelmi partnere van, és 2023-ban közel 10 millió csomagot kézbesített. A mostani tulajdonosváltás támogatja a Foxpost növekedési tervét, melynek célja, hogy a felhasználók egyre nagyobb számban vegyék igénybe folyamatosan fejlődő szolgáltatásokat.
Bengyel Ádám, a Foxpost Zrt. vezérigazgatója és társalapítója a tranzakció zárása kapcsán elmondta, hogy a Wallis és a Trueway elkötelezett szerepvállalását követően az új, nemzetközi tulajdonosi háttér tovább támogatja növekedési terveiket, melyek célja, hogy a korábbinál is dinamikusabban bővüljön a szolgáltatásaikat igénybe vevő felhasználók köre.
A tranzakció résztvevői:
Wallis Csoport
A Wallis Csoport Magyarország és a régió meghatározó vagyonkezelője és magánbefektetője 35 éves tapasztalattal. A társaság portfoliójába a saját iparágukban meghatározó pozíciójú, jellemzően a kelet-közép-európai régióban működő vállalatok tartoznak, melyek összesített árbevétele 2023-ban meghaladta a 600 milliárd forintot. A Wallis Csoport célja, hogy üzleti partnereivel együttműködve, közösen vigye sikerre értékteremtő befektetéseit, fejlesztési projektjeit.
A Wallis Csoport legnagyobb portfolióvállalatai: WING (ingatlanfejlesztés és -befektetés), AutoWallis (autókereskedelem és mobilitási szolgáltatások), Graboplast (speciális padlógyártás), Praktiker (barkácsáruházlánc).
Trueway
A Trueway magyarországi székhellyel működő magántőke-társaság, mely nagy növekedési potenciállal rendelkező szektorokban működő vállalkozások számára nyújt tőkét működésük bővítésére, restrukturálására, valamint kivásárlások (buy-out) finanszírozására.
Az alapkezelő magyar családi tulajdonú vállalkozások, a Finext és a Futureal-csoport magántőke befektetéseiért felel. Több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a transzformatív növekedés előmozdításában és a sikeres válságkezelési stratégiák végrehajtásában különböző iparágakban működő vállalkozások számára.
Foxpost
A FoxPost Magyarország vezető csomagautomata-szolgáltatója. A 2014-ben, startupként indult vállalkozás jelenleg több mint 1.200 automatával rendelkezik országszerte, több ezer e-kereskedelmi partnerrel áll szerződésben, és tavaly közel 10 millió csomagot kézbesített.
CVC
A CVC egy globális tőke- és befektetési alapkezelő, amely Európában, Ázsiában és az Egyesült Államokban működik és 177 milliárd eurónyi befektetést kezel. A CVC 125 vállalatban rendelkezik részesedéssel, amelyek éves forgalma összesen körülbelül 100 milliárd euró, és több mint 550.000 embert foglalkoztat. A CVC 40 éves működése során világszerte 29 irodát hozott létre.
EMMA Capital
Az EMMA Capital magán befektetési holdingot 2012-ben Jiří Šmejc alapította. Az elmúlt években elsősorban az Európai Unió piacaira koncentrált, de jelen van más európai és ázsiai piacokon is. Általában aktív szerepet vállal azokban a vállalatokban, ahol tőkerészesedést szerez, részt vesz azok irányításában, fejlesztésében és esetleges átalakításában. Az EMMA befektetési prioritása a kiskereskedelmi és ügyfélközpontú vállalatok.
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
