Az ARD német közszolgálati televízió a német megszállás áldozatainak emlékművéről közölt beszámolót.
Az Emlékmű a budapesti Szabadság téren című összeállításban kiemelték, hogy az „állami emlékezéskultúra emlékműve (…) az ártatlan Magyarországot jelképezi”, a felépítése ellen tiltakozók viszont úgy vélik, hogy az valójában „diktátori giccs és történelmi hazugság”, mert Magyarország nem áldozat volt, hanem a náci Németország szövetségese, és nagy igyekezettel működött közre a magyar zsidók deportálásában.
Hozzátették: az ország történelmi szerepének újraértelmezése révén kialakult „a hivatalos kormányzati áldozatmítosz”, amely a magyarországi nacionalizmus alapja. Az emlékmű ennek a „hivatalos történelemképnek” a kifejeződése „túldimenzionált pátosszal”, és míg Orbán Viktor hívei úgy vélik, hogy „nemzeti emlékművet” emelnek, „mindenki más” úgy látja, hogy „egy új diktatúra jelképe” épül a Szabadság téren – fejtették ki.
http://www.daserste.de/information/wissen-kultur/ttt/sendung/mdr/2014/sendung-vom-27042014-118.html
A La Repubblica című balközép olasz napilap brüsszeli elemzője szerint a májusi európai parlamenti választások után az Európai Néppártban (EPP) napirendre kerülhetne Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő és Orbán Viktor miniszterelnök kizárása.
Az Európai Parlamentbe készülő Európa-ellenes pártokról szóló cikkében az elemző azt írta, „azután, hogy eldőlt a játszma a bizottság elnökségéről, a Néppárt végre szembesülhetne annak a nyilvánvaló összeférhetetlenségnek a kérdésével, amelyet a soraiban levő kínos és lényegében Európa-ellenes személyiségek képviselnek, mint Silvio Berlusconi és a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor…”.
A La Repubblica Michael Stürmer német történészt, Helmuth Kohl kancellár egykori tanácsadóját kérdezte arról, hogy a PPE „elkergeti-e a populista” Berlusconit és Orbánt, vagy „megtartja őket, nehogy mandátumot veszítsen az Európai Parlamentben”. Stürmer azt válaszolta: „Attól tartok, a másodikat választja. Ez nem életveszély, de még jobban halványítja annak az Európának a fényét, amely számos választónak már most sem tetszik….”. (MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
