2023 januárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 4,0, az egyéb építményeké 2,1 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 5,0 százalékkal kisebb volt a decemberinél.
Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 7,8, az egyéb építmények építésében 0,7, a speciális szaképítésben 1,9 százalékkal kisebb lett a termelés.
A megkötött új szerződések volumene 28,0, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 23,2, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 36,2 százalékkal esett vissza a 2022. januári, magas bázishoz képest.
Az építőipari vállalkozások január végi szerződésállományának volumene 18,2, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 2,0, az egyéb építményekre vonatkozóké 29,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva – ismertette a KSH.(MTI)