A szolgáltatások euróban számított exportja 28,0, importja 19,5 százalékkal nőtt az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Az aktívum 552 millió euróval 1,418 milliárd euróra emelkedett – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az aktívum jelentős növekedése elsősorban a turizmus 236 millió eurós és az üzleti szolgáltatások egyenlegének és 218 millió eurós javulásával magyarázható, bár az utóbbi jelentős deficitből fordult 87 millió euró többletbe.
Az idegenforgalom exportbevételei több mint duplájára, 126,6 százalékkal, az import kiadások még ennél is jobban 274,1 százalékkal nőttek, de a 2019 első negyedévitől 21,6, illetve 18,5 százalékkal maradtak el. Az aktívum 553 millió euró volt a 2019-es 76,5 százaléka.
A szállítási szolgáltatások forgalmából 435 millió euró származott, 89 millióval több az egy évvel korábbinál, az export 45,5, az import 54,5 százalékkal nőtt, de a két évvel korábbitól 27,4, illetve 0,9 százalékkal maradt el.
Az előző negyedévhez mérten a szolgáltatások exportja 6,0, az importja 7,8 százalékkal csökkent, miközben az egyenleg alig 3 millió euróval mérséklődött.(MTI)