Kovács Zoltán: a Fidesz nem tart attól, hogy kizárnák az Európai Néppártból

Visszautasította Kovács Zoltán magyar kormányszóvivő hétfőn Bécsben azokat a követeléseket, hogy a Fideszt zárják ki Európai Néppártból (EPP. A kormányszóvivő – akit az APA osztrák hírügynökség idézett – utalt arra: a Fidesz nem tart attól, hogy kizárnák az EPP-ből.

Kovács Zoltán a helyi sajtó képviselői előtt leszögezte, hogy a Fidesz – mint fogalmazott – alighanem az EPP legerősebb pártja tekintettel hazai támogatására és az elmúlt nyolc év stabilitására.
Szavai szerint a pártcsalád múlt heti helsinki kongresszusán egyáltalán nem lehetett hallani olyan követeléseket, amelyek a kizárást sürgették volna. „Ennek épp az ellenkezője történt” – mondta Kovács Zoltán, emlékeztetve arra is, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök támogatta az Európai Néppárt (EPP) úgynevezett csúcsjelöltjévé választott Manfred Webert, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusát is. Mint mondta, a Fidesz gyakorlatias és „a józan ész” diktálta megoldásokért szállt síkra, s meg akarja osztani tapasztalatait.
A kormányszóvivő szerint az EPP liberális, Fideszt bíráló szárnya, amely részben a magyar kormánypárt kizárását szorgalmazza, „a valóságtól elrugaszkodott nézetei” miatt kudarcot fog vallani.

A Magyarországgal szemben kezdeményezett, az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti jogállamisági eljárás lehetőségével összefüggésben Kovács Zoltán úgy vélekedett, hogy mindez „egy politikai, nem pedig jogi eljárás”. Az egész – mint hangoztatta – „politikai ízlés kérdése, és ezáltal boszorkányüldözés”.
Kovács Zoltán értetlenséggel reagált azokra a követelésekre, amelyek szerint csökkenteni kellene Magyarország uniós pénzügyi támogatását: „Ez ostobaság”. Mint fogalmazott, ez a pénz nem ajándék, hanem arra szolgál, hogy biztosítsa az európai piacok kohézióját, amiből mindenkinek haszna származik. „Minden euró, amit Nyugat-Európa kohéziós támogatásként Közép-Európának ad, megtérül” – emelte ki a magyar kormányszóvivő.
A Soros György amerikai milliárdos által alapított Közép-európai Egyetem (CEU) ügyével kapcsolatban Kovács Zoltán megjegyezte, hogy a vita „tisztán jogi természetű”. „Nem történhet meg, hogy ugyanazon teljesítményért valaki két oklevelet kaphat, mi viszont egy tiszta rendszert akarunk” – hangsúlyozta.
A kormányszóvivő emellett élesen bírálta a nemrég elfogadott osztrák családtámogatási reformokat, amelyek a nem Ausztriában élő gyerekek után fizetett családtámogatási járulékok csökkentését írják elő. „Ez szerződésszegés. Ha az ember ugyanazt a teljesítményt nyújtja, ugyanazt a szolgáltatást kell kapnia” – emelte ki Kovács Zoltán. Reményének adott hangot, hogy az uniós jog alapján rendezni tudják a kérdést.
Kovács Zoltán elismeréssel szólt ugyanakkor a soros osztrák uniós elnökségről, amely – mint mondta – „józan ésszel cselekszik és nem valami feltételezett és ideológiailag megalapozott szolidaritást akar továbbra is kikényszeríteni.”(MTI)

Scroll To Top