Ukrajnában is egyre terjed a koronavírus különösen veszélyes, először Indiában megjelent delta variánsa, amelyet már csaknem 150 betegnél igazoltak – hozta nyilvánosságra Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese.
Egy rádióinterjúban kifejtette, hogy míg pár héttel ezelőtt még csak 17 esetnél erősítették meg a laboratóriumi vizsgálatok a vírus delta variánsát, addig mostanra már 143-at regisztráltak. Területileg a legtöbb esetben a nyugati országrészben Voliny, Ternopil, Ivano-Frankivszk megyékben, délen Odessza megyében, valamint a fővárosban, Kijevben igazolták.
Az egészségügyi minisztérium Ternopil megyei regionális betegségmegelőzési központja az UNIAN hírügynökség szerint arról számolt be, hogy a régióban 94 pozitív mintából 52-nél a vírus delta variánsát azonosították. Korábban a megyében túlnyomórészt a brit vírusváltozat terjedt.
Viktor Ljasko egészségügyi miniszter egy péntek reggeli tévéműsorban ígéretet tett arra, hogy a szokott módon folyhat az oktatás szeptembertől minden olyan iskolában, amelyben a pedagógusok legalább 80 százaléka felvette a védőoltást, még akkor is, ha az adott régió a járványhelyzet szerinti legsúlyosabb, „vörös” besorolásba kerül. Hozzátette, hogy ugyanez vonatkozik a kulturális intézményekre. A dél-ukrajnai Herszon megyében azonban az iskolák zömében bizonyosan távoktatásban indul el a tanítás szeptemberben, mert rendkívül kevés pedagógus van beoltva. Az iskolák kevesebb mint húsz százalékában teljesítették eddig a beoltottságra vonatkozó előírást – írta az UNIAN.
Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint eddig 3 953 542-en kapták meg valamely védőoltás első, 2 284 166-an pedig már a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Csütörtökön 167 383 embert oltottak be az országban, ami új rekordnak számít.
Az Állami Turisztikai Fejlesztési Ügynökség javasolta a szállodáknak, hogy az ott dolgozó alkalmazottak vegyék fel a védőoltást. Azok a szállodák, amelyekben a teljes személyzet be van oltva, privilégiumokkal járó „biztonságos hotel” minősítést kapnak.