Koronavírus – Prága leállította a vízumok kiadását kínaiaknak

A cseh külügyminisztérium leállította a vízumok kiadását a kínai állampolgároknak – jelentette be Tomás Petrícek külügyminiszter csütörtökön Prágában.

A vízumkiadás leállításáról szerdán született döntés Prágában.
“A vízumkiadó központok Kínában már zárva vannak” – mondta a külügyminiszter. A lehetséges további intézkedésekről folynak a tárgyalások.
Andrej Babis kormányfő közölte: mérlegeli azt az elképzelést, hogy Prága ideiglenesen leállítja a Kínából érkező repülőgépek fogadását. Petrícek szerint nem kizárt, hogy az érintett légitársaságok ezt a döntést maguk hozzák meg.
A cseh hatóságok a prágai nemzetközi repülőtéren már vasárnap elkezdték a Kínából érkező utasok szúrópróbaszerű ellenőrzését. Prága és a kínai nagyvárosok között négy rendszeres légi járat üzemel. Tavaly mintegy 620 ezer kínai turista kereste fel Csehországot, és átlagban két és fél napot töltöttek ott.

A Kína járvány sújtotta régióiban rekedt öt cseh állampolgár kimenekítéséről Prága a franciákkal és a britekkel tárgyal, és nem zárja ki a németekkel való együttműködést sem.
Párizs és London a prágai értesülések szerint szombaton tervez különgépet küldeni Kínába, ehhez azonban egyelőre hiányzik Peking engedélye – jegyezte meg Petrícek.
Kifejtette: a kormányfővel abban állapodtak meg, hogy ha szombaton nem sikerülne a manővert lebonyolítani, akkor Prága mérlegelni fogja saját különgép küldését Kínába.
Amennyiben erre sor kerül, Prága a gép szabad helyeit további EU-országok állampolgárainak ajánlja fel.(MTI)

Scroll To Top