Az utóbbi huszonnégy órában százhetvenöttel 1441-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma majdnem háromezerrel, 21 157-re nőtt; a hatóságok újabb korlátozó intézkedések meghozatalát jelentették be, leállították az éjszakai vonatjáratokat, miközben újabb „menekülési hullám” indult Lombardiából az ország déli része felé.
A polgári védelmi hatóság szombat esti tájékoztatóján elhangzott, hogy a halottak számának növekedése az egy nappal korábbi 250-ről 175-re csökkent. A hatóságok szemlátomást nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget a csökkenésnek, nem tartják ezt fordulópontnak a járványhelyzetben. Az új fertőzöttek száma ráadásul a huszonnégy órával ezelőtti valamivel több mint kétezerről, 2795-re nőtt, ami az egy héttel ezelőtti adatoknak ez a majdnem háromszorosa.
Intenzív osztályon több mint 1500 beteget kezelnek. A gyógyultak száma 1966-ra emelkedett. A közegészségügyi hivatal (ISS) adatai szerint emelkedik az ötven év alattiak közti fertőzések mértéke. Angelo Borrelli, a polgári védelmi hatóság vezetője kifejtette, húszmillió szájmaszkot rendeltek a világ különböző részeiből, de eddig csak ötmillió érkezett meg.
A legtöbb beteget regisztráló Lombardiában huszonnégy óra alatt a korábbi valamivel több mint ezerről 1856-re nőtt az új fertőzöttek száma. A 11 685 diagnosztizált fertőzöttből majdnem ötezren szorulnak kórházi kezelésre, 732-en vannak intenzív osztályon. A halottak száma 966-ra emelkedett. A más miatt kezelt, nem súlyos betegeket elkezdték áthelyezni távolabbi tartományok kórházaiba.
Gallera hangsúlyozta, hogy számításaik szerint további tíz napot kell várni annak felmérésére, hogy a fertőzés ütemét sikerült-e megállítani. Lombardiában február 23-án tíz önkormányzatot helyeztek vesztegzár alá, majd március 7-én lezárták az egész tartományt. A korábban karanténozott területeken leállt a fertőzés.
Lombardiából újabb „menekülési hullám” indult el Olaszország déli része felé. Csak az „olasz csizma” sarkában található Pugliába mintegy 1500-an érkeztek szombaton. A tartomány vezetője, Michele Emiliano ismételten arra kérte az északról érkezőket, ne induljanak el, ne vigyék magukkal a járványt. A vasuttársaság leállította a hosszú távú éjszakai járatokat, vagyis azokat a hálókocsis vonatokat, amelyek a szigorú sztrádaellenőrzések miatt eddig az egyetlen közlekedési útvonalnak számítottak észak és dél között. Antonio Tajani a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) politikusa figyelmeztetett, ha a vírus átterjed Dél-Olaszországra, ez borzasztó csapás lesz.
Olaszországban eddig 150 ezer személyt ellenőriztek, hétezren kaptak bírságot, mivel indokolatlanul hagyták el lakókörzetüket.(MTI)