A brit egészségügyi minisztérium hétfőn ismertetett adatai szerint az elmúlt 24 órában országszerte 65-en haltak meg a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegségben.
Ez a második olyan nap egymás után, amikor nem érte el a százat a nagy-britanniai koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma: vasárnap 82 páciens haláláról érkezett jelentés.
A brit kormány számítási módszertana a koronavírus-fertőzés megállapításától számított 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe.
A vasárnapi és a hétfői adatok előtt legutóbb október 9-én volt száz alatt a Covid-19 betegségben egy nap alatt elhunytak száma Nagy-Britanniában.
A szaktárca hétfői tájékoztatása szerint az elmúlt egy hétben 1441-en haltak meg Covid-19 betegség miatt, 755-tel, 34,4 százalékkal kevesebben, mint a múlt hétfőn zárult egyheti időszakban.
A mostani járványhullám januári tetőzésének idején volt olyan időszak, amikor naponta következett be annyi haláleset, mint amennyiről a jelenlegi időszakban egy hét alatt érkezik bejelentés az egészségügyi hatóságokhoz.
A nagy-britanniai halálos áldozatok száma a járvány kezdete óta a hétfői adatokkal együtt 124 566.
Az év elején még naponta izoláltak több mint 60 ezer, esetenként 70 ezerhez közeli számú új koronavírus-fertőzöttet Nagy-Britanniában.
Ugyancsak folyamatosan és jelentősen csökken a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegség miatt újonnan kórházi kezelésre szorulók száma.
A brit egészségügyi minisztérium hétfői tájékoztatása szerint az elmúlt egy hétben 5416 beteget kellett kórházba szállítani, 2327-tel, 30,1 százalékkal kevesebbet, mint az egy héttel korábbi azonos időszakban.
Matt Hancock egészségügyi miniszter már múlt pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy ezekben a folyamatokban immár egyértelműen az oltások hatása látszik.
Az egészségügyi minisztérium hétfő este közzétett adatai szerint a nagy-britanniai oltási kampány december 8-i kezdete óta 22 377 255-en kapták meg a koronavírus elleni vakcina első dózisát. A második adagban 1 142 643-an részesültek, vagyis az eddig beadott oltások száma az első és a második dózisokkal együtt meghaladta a 23,5 milliót.
A kormány célkitűzése az, hogy július végére a teljes brit felnőtt lakosság – hozzávetőleg 53 millió ember – megkapja a koronavírus elleni oltást.
Boris Johnson miniszterelnök a Downing Streeten tartott hétfő esti sajtóértekezletén kijelentette: arra kell készülni, hogy az iskolák megnyitásával óhatatlanul növekedni fog a koronavírus-fertőzöttek száma. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mivel hetente milliók kapják meg az oltást, a fertőzéssel szembeni immunitás egyre szélesebb körű lesz a brit lakosságon belül.
Harries professzor hozzátette ugyanakkor, hogy még erről a szintről is elindulhat egy újabb járványhullám, így egyelőre fenn kell tartani az elővigyázatossági intézkedéseket, köztük az emberek közötti távolságtartást.(MTI)