Nem észleltek nem kívánt mellékhatásokat az orvosok azokon az önkéntes katonákon, akik részt vesznek az első orosz Covid-19-vakcina tesztelésén – közölte hétfőn a Krasznaja Zvezda, az orosz védelmi minisztérium hivatalos napilapja.
Oleg Csihljajev, a Nyikolaj Burdenko akadémikus nevét viselő központi katonai kórház szakértője a lapnak elmondta, hogy mindeddig sem az június 18-án beoltott első, sem a június 23-án vakcinált második csoport egészégi állapotában nem észleltek a normától eltérő változást a rendszeres ellenőrzések, az önkéntesek közérzete jó. A felgyorsított hatású vakcina második komponensét a kísérlet részvevői három héttel az első oltás után kapják meg.
A fertőzés megelőzését szolgáló vakcinát az orosz hadsereg és a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) közösen teszteli.
Az aktív esetek száma 2283-mal 228 560-ra nőtt. A halálozások száma 93-mal 9166-ra, a gyógyultaké pedig 4343-mal 403 430-ra emelkedett.
Az országban a járvány kezdete óta több mint 19,3 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 289 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 297 ezer embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.(MTI)