Az amerikai Pfizer gyógyszergyár és német partnere, a BioNTech pénteken benyújtotta a kérelmet az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyeletnél (FDA) a koronavírus elleni vakcina engedélyezésére – erősítette meg Washingtonban a két cég képviselője.
Az oltóanyag-kísérleteket 44 ezer önkéntesen végezték el, és az eredmények szerint a vakcina 95 százalékban hatékony a vírusfertőzés, illetve a vírus okozta Covid-19 megelőzésében.
Az FDA engedélyezési eljárása jobb esetben hónapokig, de általában évekig szokott tartani. A koronavírus világjárványa miatt azonban a szakemberek arra számítanak, hogy az új vakcinára már december első két hetében meglesz az engedély.
Donald Trump amerikai elnök a napokban jelezte: kormányzata azzal számol, hogy decemberben mintegy 20 millió amerikait, majd januárban további 25-30 milliót olthatnak be a vakcinával.
Ugyanakkor a Gallup közvéleménykutató intézet októberben készített felmérése szerint a megkérdezettek 42 százaléka – éppen a gyorsaság miatt – nem bízik semmilyen vakcinában és nem kívánja beoltatni magát.
Joe Biden, demokrata párti elnökjelölt többször is nehezményezte, hogy a Fehér Ház nem vonja be őt és munkatársait a járványellenes intézkedésekbe, s nem férhetnek hozzá a leendő vakcina elosztásával kapcsolatos tervekhez sem.
Pénteki sajtókonferenciáján Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője bemutatta a vakcina elosztására vonatkozó tervezet másolatát. „Ez nyilvánosan elérhető, ha a volt alelnök át akarná olvasni” – mondta McEnany.