Az ingyenesen igényelhető Európai Egészségügyi Kártya (EEK) sok esetben hasznos külföldi utazáskor, de nem helyettesíti az utasbiztosítások által nyújtott védelmet – hívta fel a figyelmet a K&H Biztosító.
A társaság keddi közleménye szerint a magyar utazók sokszor ki sem váltják a biztosítotti viszonyt igazoló kártyát az Országos Egészségpénztár (OEP) kirendeltségein, mert tévesen azt hiszik, hogy a TAJ-kártya felmutatása a külföldi kórházakban is elég a szolgáltatás igénybevételéhez.
Hozzáteszik: ennél is komolyabb gondot okoz, hogy a tagországokban a magyar OEP-pel nem minden egészségügyi intézmény áll szerződésben. Görögországban például az EEK csak a görög társadalombiztosítási hivatallal (IKA) szerződött kórházakban használható, míg a nemzeti egészségügyi rendszer (E.S.Y.) kórházainak egy része nincs szerződésben a szolgáltatóval. Az itteni kezelések esetén – még akkor is, ha az OEP esetleg méltányosságból ki is fizeti utólag a térítést – helyben kell kifizetni a kezelés számláját.
A közleményben Kéringer Csaba, a K&H Biztosító nem-élet termékmenedzsment és kockázatvállalás vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy sok országban térítésmenetesen csak az életmentő, illetve elsősegély ellátások nyújthatók, az egyéb ellátásokért a magyar biztosítottaknak is ugyanolyan mértékű önrészt kell fizetniük, mint a honos ügyfeleknek.
Ismertetése szerint Horvátországra is ez vonatkozik az uniós csatlakozása óta, itt az önrész mértéke általában az ellátási költségek 15 százaléka, a kórházi ellátás esetén a költségek 30 százaléka.
Ausztriában az orvos által felírt gyógyszerek után „receptpénzként” tételenként 5,30 eurót kell fizetni, a gyógyászati segédeszközök 10 százalékos (minimum 29,60 eurós) önrész mellett kaphatóak, míg a kórházi napi térítés, amely a kezelés első 28 napjára szól, 9,10-18,80 euró között mozoghat.
Fizetni kell a bolgár tengerparton is: orvosi kezelésekért vizsgálatonként 2,9 levás díjat, ugyanakkor egyes szolgáltatások árát teljes mértékében a betegnek kell fizetnie. A bolgár kórházi kezelés napidíja 5,8 leva, de csak maximum 10 napi díjat számolnak fel.(MTI)