Kamarai együttműködés a közjegyzői eljárások ismertebbé tételéért

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) együttműködési megállapodást írt alá a közjegyzői eljárások ismertebbé tételéért – közölte a BKIK csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az együttműködés célja a közjegyzők hatáskörébe utalt eljárások, szolgáltatások ismertségének növelése, igénybevételük előmozdítása, a közjegyzők számára hasznosítható kamarai szolgáltatások elérhetővé tétele.
A közleményben Nagy Elek, a BKIK elnöke elmondta: az együttműködés a közjegyzői kamara tagjainak üzleti lehetőséget, a budapesti vállalkozóknak pedig biztonságot kínál.
Tóth Ádám, a MOKK elnöke kiemelte, céljuk, hogy megismertessék, milyen szolgáltatásokat tudnak nyújtani, és ennek alapján a vállalkozók mérlegelhessék, hogy az egyes ügyeket a cég jogtanácsosára, ügyvédre vagy közjegyzőre bízzák-e.

A közlemény szerint a Magyar Országos Közjegyzői Kamara jogi és szakmai segítséget tud nyújtani fontos esetekben. Az együttműködés kiterjed a közjegyzői nyilvántartások megismertetésére és felhasználására, a fizetési- és európai fizetési meghagyásos eljárással kapcsolatos felvilágosításra, a közjegyzői okiratszerkesztés fajtáinak, előnyeinek bemutatására, a hazai és más államban történő végrehajtás elrendeléssel kapcsolatos felvilágosításra.(MTI)

Scroll To Top