A Szerencsejáték Zrt. június 13-ig meghosszabbítja a Level UP! névre keresztelt utánpótlás- és gyakornoki program jelentkezési határidejét. Így további egy hónapig adhatják be jelentkezésüket azok, akik a Szerencsejáték Zrt. csapatához csatlakozva egy egyedülálló hároméves utánpótlás programban, vagy egyéves gyakornoki státuszban szeretnék megalapozni szakmai pályafutásukat.
A nemzeti lottótársaság Level UP! utánpótlás programja egyrészt olyan frissdiplomások jelentkezését várja, akik már befejezték, vagy a szeptemberi indulásig befejezik felsőfokú tanulmányaikat, másrészt azokat, akik legfeljebb kétéves munkatapasztalattal rendelkeznek, és szeretnének Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő nagyvállalatánál dolgozni. A pályázók számos területből válogathatnak: jelentkezhetnek informatika, műszaki és mérnöki, HR és pénzügyi, marketing és kommunikációs, kereskedelmi és játékfejlesztési, valamint jogi és belső ellenőrzési pozíciókra.
A Level UP! utánpótlás program egyediségét az adja, hogy a sikeres jelentkezőket 3 éves komplex fejlesztési program várja, és fontos az is, hogy mentorok támogatják fejlődési tervük megvalósításában őket. Az utánpótlás program tagjai pedig részt vehetnek átfogó projektekben is, ami által betekintést nyernek más területek munkájába, sőt, saját projekteket valósíthatnak meg. Emellett a Szerencsejáték Zrt. lehetőséget nyújt számukra külföldi tapasztalatszerzésre is. Akik felvételt nyernek, munkaidejük 20 százalékában képzéseken és fejlesztéseken vesznek részt, hogy erősítsék üzleti gondolkodásukat és projektvezetési szemléletüket.
Az utánpótlás programon kívül a Level UP! gyakornoki lehetőséget is kínál a még felsőoktatásban tanulók számára. Ők egy éven át heti 20-30 órában nagyvállalati környezetben szerezhetnek a képzésükhöz illeszkedő munkatapasztalatot. Tanulmányaik végeztével jelentkezhetnek az utánpótlás csapatba, vagy akár teljes munkaidős pozícióba is. Gyakornokok jelentkezésére elsősorban a beszerzési, informatikai, CSR és felelős játékszervezési, képzés-szervezési és munkaügyi, adatvédelmi, kereskedelem-fejlesztési, számviteli és jogi területeken számítanak.