Jóváhagyta az amerikai képviselőház az 1900 milliárd dolláros mentőcsomagot

Jóváhagyta szerdán az Egyesült Államok kongresszusának alsóháza Joe Biden elnök 1900 milliárd dolláros mentőcsomagját, amelyet néhány nappal ezelőtt – bizonyos módosítások után – fogadott el a felsőház.

A demokrata többségű képviselőház 220-211 arányban hagyta jóvá a republikánusok által vitatott csomagot, amelynek célja, hogy segítse a koronavírus-járvány elleni küzdelmet és a legyengült amerikai gazdaság helyreállítását.
A szenátus szombaton csak módosítások után fogadta el az alsóház által egyszer már jóváhagyott tervezetet, ezért az visszakerült a képviselőház elé végső jóváhagyásra. Az alsóház által elfogadott korábbi változat különbözött a mostanitól. Például heti 300 dollár helyett heti 400 dollárral egészítette volna ki a munkanélküli segélyt, illetve a képviselőház változata a jelenlegi mintegy duplájára, 15 dollárra emelte volna az óránkénti minimálbért, ezt a szenátusban azonban nem sikerült elfogadtatni.
A szerdán elfogadott javaslat értelmében az évi 75 000 dollárnál kevesebbet keresők egyszeri, közvetlen juttatásként 1400 dollárt kapnak majd. Ezen kívül heti 300 dollár munkanélküli segélyt folyósítanak mindazoknak, akik a járvány miatt elveszítették a munkájukat. A gyermekek után járó adókedvezmény összegét hat év alatti gyermekek esetében 2000-ről 3600 dollárra, míg a hatévesnél idősebbeket nevelő szülőknél 3000 dollárra növelik.

A szövetségi kormányzat 350 milliárd dollárral segíti ki az államokat és az önkormányzatokat, amelyeknek a válság miatt tátongó űr keletkezett a költségvetésében. 130 milliárd dollárt juttatnak majd az iskolák számára a vírus elleni védekezés finanszírozására és 90 milliárd dollárral támogatják a közlekedés és az infrastruktúra fejlesztését. A csomag tartalmaz emellett egy 50 milliárd dolláros tételt, amelyet a koronavírussal kapcsolatos tesztelésére és kontaktkutatásra költhetnek majd.
A segélycsomag tartalmaz még egy 27,4 milliárd dolláros sürgősségi lakásbérleti támogatást a rászoruló emberek számára, amellyel a kabinet célja a kilakoltatások megakadályozása. További 10 milliárd dollárt különítenek el arra, hogy a bajba jutott ingatlantulajdonosok elkerülhessék az árverezéseket. A törvényjavaslat 5 milliárd dollárt szán a hajléktalanság problémájának kezelésére és további 5 milliárd dollárt a közüzemi számlákkal hátralékba került emberek támogatására.
Joe Biden a mentőcsomag elfogadását követő sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott: „Az amerikai emberek beoltása az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük a járványt, helyreállítsuk a gazdaságot, s visszakapjuk az életünket és a szeretteinket. Ezért annyira fontos a mentőcsomag.”
„Ez a törvényjavaslat történelmi győzelmet jelent az amerikai nép számára. Alig várom, hogy a hét végén aláírjam” – mondta az amerikai elnök, miután megköszönte Nancy Pelosi demokrata házelnöknek és a többi törvényhozónak a csomag elfogadását.(MTI)

Scroll To Top