A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 266,73 pontos, 0,62 százalékos emelkedéssel, 43 579,39 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta: kedvező a nemzetközi hangulat, a piacok az 1900 milliárd dolláros amerikai segélycsomag képviselőházi szavazására várnak.
A hazai vezető részvényekhez kapcsolódó vállalati hírek nem érkeztek. A BUX-ot az OTP húzta, a bankpapír kimondottan jól zárt, pedig az európai bankok inkább „gyengélkedtek” szerdán. A Mol ugyanakkor alulteljesített, mínuszban fejezte be a kereskedést, míg az európai olajszektor pluszban jár – jelezte az elemző.
A Mol 18 forinttal, 0,81 százalékkal 2212 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 310 forinttal, 2,34 százalékkal 13 580 forintra erősödött, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,60 százalékkal 8255 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3703,66 ponton zárt szerdán, ez 17,52 pontos, 0,48 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.(MTI)