December 17-én egész napos műsorfolyammal várja a felajánlásokat a közmédia a Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amelynek kedvezményezettje ezúttal a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
A 1350-es adományvonal hívásával 250 forinttal lehet támogatni a kezdeményezést, a szeretetszolgálat pedig az adomanyozz.hu oldalon is várják a hozzájárulásokat. Eddig közel 6 millió forint gyűlt össze az akcióban – tette hozzá.
Az egész napos műsorfolyam fő helyszíne Kecskemét lesz, de a budapesti Batthyány térre, Pécsre és Beregszászra is kapcsolnak. A Fővárosi Nagycirkuszban az előadásokon hátrányos helyzetű családokat is vendégül látnak, emellett gyűjtést, közös főzést és ételosztást tartanak.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat több mint háromszáz programot működtet, a szervezet tevékenységének főbb súlypontjai az esélyteremtő programok, a mozgássérültek segítése és az életmentés.
Az MTVA hatodik alkalommal rendezi meg a Jónak lenni jó! jótékonysági akciót, amely 2012-ben a Böjte Csaba szerzetes alapította Dévai Szent Ferenc Alapítványt mintegy 100 millió forinttal, 2013-ben a Katolikus Karitászt csaknem 120 millió forinttal, 2014-ben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet 167 millió forinttal, 2015-ben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot 225 millió forinttal, a Magyar Református Szeretetszolgálatot pedig tavaly mintegy 261 millió forinttal támogatta.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
