Jobbik: átláthatóvá kell tenni a politikusok vagyoni helyzetét

A Jobbik szerint mielőbb átláthatóvá kell tenni a politikusok és családtagjaik vagyoni helyzetét, emellett a képviselői munkát is újra kell szabályozni.

Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján sérelmezte, hogy a parlament igazságügyi bizottsága nem vette tárgysorozatba a kötelező vagyonosodási vizsgálatra és a képviselőkkel egy háztartásban élő családtagok vagyonnyilatkozatának nyilvánosságára vonatkozó javaslatukat. Hozzátette: mellbevágó ellenérvek hangzottak el, ami azt jelzi, hogy más pártoknak van takargatnivalója, s nemcsak tisztességes jövedelemből élnek.
Az ellenzéki politikus szerint morális válságot jelez, hogy vannak képviselők, akik azt a feladatot sem látják el, amiért fizetést kapnak. A jelenlegi parlamenti ciklusban tegnapig összesen 151 szavazás volt, ebből Gyurcsány Ferenc 144, Oláh Lajos 133 alkalommal nem vett részt a voksoláson – hozta példaként a DK független képviselőit Szilágyi György, kijelentve: „felesleges ilyen képviselőket bejuttatni a parlamentbe”. Felszólította a kormánypárti képviselőket, hogy legyen kötelező előírás legalább a szavazásokra vonatkozóan.(MTI)

Scroll To Top