Iszlám Állam – Aszad: a brit beavatkozás kudarcra van ítélve

A szíriai elnök szerint törvénysértő és kudarcra van ítélve a brit királyi légierő bekapcsolódása az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet szíriai állásai elleni nemzetközi légi hadműveletekbe.

Bassár el-Aszad, aki a The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjút, kijelentette: a brit beavatkozásból – ugyanúgy, ahogy a nyugati koalíció egészének szíriai hadműveleteiből – csak károk származhatnak, mivel nincs mögöttük összefogott stratégia a terrorizmus legyőzésére. Aszad szerint a nyugati hatalmak szíriai beavatkozása így éppen a terrorizmust segíti.
Határozottan cáfolta azt a brit kormányzati érvet, amely szerint 70 ezer mérsékelt szíriai ellenzéki fegyveres állna készen a szárazföldi hadműveletekre a nyugati légierők támogatásával. „Hol van ez a 70 ezer mérsékelt, akiről (David) Cameron (brit miniszterelnök) beszél? Nincs 70 ezer, még hétezer sincs” – mondta a szíriai elnök.
Kijelentette: a terrorizmus „rákos daganat, amelynek nem lehet csak egy részét kioperálni, hanem az egészet el kell távolítani”. A nyugati hadműveletek azonban csak e daganat egy részét hasítják le, és ezzel felgyorsítják terjedését – fogalmazott a szíriai államfő.
Aszad szerint éppen az európaiak „exportálják” a szélsőséges iszlamistákat Szíriába, és ez jelenti a fő terrorveszélyt.
„Az oroszok ezt világosan látják, ők Szíriát, Irakot, a térséget, sőt Európát is védelmezni akarják (…) Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy ma ők védelmezik Európát” – mondta a szíriai elnök, utalva az orosz légierő Szíriában kezdett hadműveleteire.
Aszad szerint a terrorizmus elleni harcot a levegőből és a szárazföldön egyszerre kell vívni, és a beavatkozás csak akkor lehet törvényes, ha az a szíriai kormányerőkkel összehangoltan zajlik. Hozzátette ugyanakkor: tudja, hogy a nyugati hatalmak nem lesznek hajlandók a szíriai erőkkel együttműködésben támadni az Iszlám Állam szíriai állásait.
A szír államfő szerint az Iszlám Állam és egyéb szélsőséges terrorszervezetek „szabadon terjeszkedtek” az Egyesült Államok vezette koalíció szíriai hadműveleteinek kezdete óta is, és csak az orosz beavatkozás nyomán kezdtek visszaszorulni. Kijelentette: Oroszország törvényesen, Szíria engedélyével lépett be a konfliktusba.
Arra a kérdésre, hogy orosz szárazföldi alakulatok harcolnak-e Szíriában, Aszad azt mondta, hogy „erre nincs szükség”, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy ez később megtörténhet.
„Erről még nem tárgyaltunk (Oroszországgal), és nem hiszem, hogy erre jelenleg szükség lenne (…) De az oroszok az idő haladtával, vagy a körülmények megváltozása esetén ezt fontolóra vehetik” – fogalmazott.(MTI)

Scroll To Top