Várják a jelentkezőket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) februárban induló elektronikus információbiztonsági vezető szakirányú továbbképzésére.
Az egyetem az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: miközben naponta jelennek meg hírek kisebb-nagyobb kibertámadásokról, amelyek egy-egy szervezet vagy akár ország normális működését veszélyeztetik, globális munkaerőhiány alakult ki a kiberbiztonsági piacon. Csak a magyar közszolgálatból mintegy kétezer olyan szakértő hiányzik, aki képes a kibertér jelentette kockázatokat megfelelően kezelni – tették hozzá.
Megjegyezték: nemcsak a mérnöki munkakörökben, hanem a rendvédelmi, közigazgatási, honvédelmi, külkapcsolati szakterületeken is felértékelődnek azok a szakemberek, akik behatóan ismerik az információs rendszereket.
Mint kifejtették, a 2013-ban elfogadott magyar információbiztonsági törvény előírja, hogy minden állami és önkormányzati szerv nevezzen ki információbiztonsági felelőst. A szakemberek képzése az NKE feladata lett. Ennek nyomán 2014-ben elindították az elektronikus információbiztonsági vezető szakirányú továbbképzést, amelynek keretében 2 félév alatt, levelező rendszerben ismertetik meg a hallgatókat az információbiztonság jogi, szervezési, vezetési, stratégiai és műszaki aspektusaival.
Az NKE képzését eddig több mint kétszáz szakember végezte el, 2017-ben pedig ez az információbiztonsági szakma legnagyobb hazai elismerését, az informatikai biztonság napja (ITBN) Kiemelkedő Teljesítmény díját is megkapta.
A továbbképzésre 2018. január 5-éig lehet jelentkezni, a részletes tematika megtalálható a https://vtkk.uni-nke.hu/szakiranyu-tovabbkepzesek/szakiranyu-tovabbkepzesi-szakok/elektronikus-informaciobiztonsagi-vezeto weboldalon – írta az NKE.
(MTI)