Iráni atomprogram – Németország és Franciaország kiáll az iráni atomprogramról kötött megállapodás mellett

Az iráni atomprogramról kötött nemzetközi egyezmény megőrzését sürgette a német és a francia külügyminiszter hétfőn Berlinben.

A német diplomácia vezetője, Heiko Maas vendégével, Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszterrel a megbeszélésük után közösen tartott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a 2015-ben kötött egyezménnyel “biztonságosabb lett a világ, nélküle pedig kevésbé lenne biztonságos”.
Hozzátette, hogy a német kormány szerint nincsen alternatíva az iráni nukleáris fejlesztési programok nemzetközi ellenőrzésére, ezért fenn kell tartani a megállapodásban rögzített rendszert.
Nincs semmi ok a megállapodás felmondására, és ezt Németország világossá is teszi amerikai barátai előtt – mondta Heiko Maas. Kiemelte, hogy az egyezmény felszámolása súlyos következményekhez vezethet, visszavetheti a nemzetközi közösséget azokban az időkbe, amikor Teherán nem volt hajlandó az együttműködésre.

Jean-Yves Le Drian hangsúlyozta, hogy “meg kell menteni” az egyezményt, mert csak így lehet megakadályozni, hogy Irán atomfegyverhez jusson. Ezért a megállapodás kidolgozásában résztvevő európai országok – Franciaország, Németország és Nagy-Britannia – akkor is kitartanak mellette, ha Washington felmondja.
Kijelentette, hogy ez a három ország Washington döntésétől függetlenül tovább dolgozik a megállapodás végrehajtásán.
Kérdésre válaszolva egyikük sem kívánta megjósolni, hogy miként dönthet az ügyben Donald Trump amerikai elnök.
A több mint egy évtizeden keresztül folytatott tárgyalások révén kötött megállapodást célja annak szavatolása, hogy az iráni nukleáris programot nem használják katonai célokra. Az Irán által vállalt kötelezettségért cserébe a nemzetközi közösség fokozatosan feloldja az iszlám köztársaság ellen hozott gazdasági és pénzügyi szankciókat, aminek révén az ország visszatérhet a világgazdaság szereplői közé. Az egyezményt az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai (Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország), Németország és az EU kötötte meg Iránnal.
Donald Trump 2017-es hivatalba lépése óta számos alkalommal bírálta az egyezményt, és május 12-ig dönt arról, hogy felmondja-e országa nevében. Egy április végén tett nyilatkozatában nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy tárgyalásokat kezdjenek egy új megállapodásról, amely felváltaná a 2015-ös egyezményt.
(MTI)

Scroll To Top