Illegális bevándorlás – Bírálta a francia külügyminiszter nyilatkozatát Szijjártó Péter

Megdöbbentőnek és egyben elképesztőnek minősítette Laurent Fabius francia külügyminiszternek a magyar határzárat bíráló nyilatkozatát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, és jelezte, hogy hétfőre bekéretik az ideiglenes francia ügyvivőt a külügyminisztériumba.

Az MTI-nek vasárnap adott nyilatkozatában Szijjártó Péter rámutatott: úgy tűnik, Európában egyesek még mindig nem képesek megérteni azt, hogy Magyarországra milyen elképesztő és drámai nyomás hárul bevándorlási szempontból a Nyugat-Balkánon keresztül.
Az év végére drámai helyzet alakulhatna ki Magyarországon, ha a kormány most nem tesz valami érdemit, mivel az éves statisztikák azt mutatják, hogy október után még ugyanannyi menekült szokott érkezni az országba, mint addig – mutatott rá a miniszter.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy álláspontja szerint az a jó európai, aki az európai szabályokat betartja. A legfontosabbak közé tartoznak a schengeni szabályok, amelyek világosan rögzítik minden uniós tagállamnak azt a kötelezettségét, hogy meg kell védeni a saját és az Európai Unió külső határait. Magyarország ezt teszi és ezzel megfelel uniós kötelezettségeinek – szögezte le.
Az a politika, vagy stratégianélküliség, amely jelenleg egyelőre a bevándorlással kapcsolatos uniós politikát övezi, drámai hatással lehet a kontinensre – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy “egymás megdöbbentő és alaptalan minősítése helyett inkább arra kellene koncentrálni, hogy Európa szempontjából közös megoldást kínáljunk”. A közös megoldást abban kellene keresni, hogy miként állítható meg az a bevándorlási nyomás, amely Európára, és azon belül Magyarországra nehezedik – hangoztatta.
A francia külügyminiszter az Europe 1 kereskedelmi rádiónak, az I-Télé hírtelevíziónak és a Le Monde című napilapnak adott közös interjúban “botrányosnak” nevezte egyes kelet-európai országok viselkedését a menekültválsággal kapcsolatban, s Magyarországot külön bírálta a határzár miatt. Laurent Fabius saját szavai szerint “nagyon szigorúan” ítéli meg Magyarország fellépését, amely szerinte “nem tartja tiszteletben a közös európai értékeket”, amikor határzárat épít. “Olyan drótkerítés felhúzása, amelyet még állatoknak sem csinálnak, nem az értékek tiszteletben tartása” – fogalmazott. Szerinte “természetesen” fel kell számolni a falat, és az Európai Uniónak “komoly és szigorú” tárgyalásokat kell az ügyben folytatnia az ország vezetőivel.
Szijjártó Péter közölte, hogy a magyar diplomácia nem hagyhatja szó nélkül ezt a nyilatkozatot, ezért hétfőre bekéretik az ideiglenes francia ügyvivőt a külügyminisztériumba és hivatalosan tájékoztatják a magyar kormány álláspontjáról. Szijjártó Péter arra készül, hogy személyesen is beszél francia kollegájával az ügyről az uniós külügyminiszterek jövő hét végi luxembourgi tanácskozásán.(MTI)

Scroll To Top