A Használtautó.hu adatai szerint a vásárlóknak egyre fontosabb a kiszemelt jármű lekérdezhető előélete. A portál szakértői ezért utánajártak, hogy mennyivel gyorsabban lehet eladni azokat az ellenőrizhető autókat, amelyekhez az alvázszámot is feltöltik, és annak is, hogy mennyivel több érdeklődő érkezik ezekre a hirdetésekre.
Akik autót kívánnak eladni, azok minél gyorsabban szeretnék azt megtenni. Akik pedig vásárolnának, kíváncsiak az előéletére, hiszen nem mindegy, milyen karbantartásokat kell elvégeztetni: csupán a kötelezően előírtakat, vagy rejtett hibákkal együtt mindent, ami a biztonságos üzemhez szükséges. Eladóként így érdemes minél több információt megmutatnunk az autónkból, ahogy ezt a magyar piac egészét mind hirdetésszámban, mind megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai is alátámasztják.
A portálon ugyanis 2023 eleje óta 18%-kal több érdeklődő érkezett a lekérdezhető előéletű hirdetésekre, mint azokra, ahol a tulajdonosok nem adták meg az alvázszámot. Egy-egy ellenőrizhető autót pedig havonta átlagosan akár 800 potenciális vevő is megtekintheti.
„A személyautók jelentős áremelkedése mellett az alkatrészek és a szervizdíjak is jócskán megdrágultak, ezért sem véletlen, hogy a vásárlók a lekérdezhető előéletű járműveket preferálják. Ráadásul a Használtautó.hu elmúlt 2 évre vonatkozó adataiból az is jól látszik, hogy így átlagosan csaknem 1 héttel gyorsabban eladható egy autó. A piacon látható tendenciák alapján pedig hamarosan még nagyobb előnyt élveznek majd ezek a hirdetések” – emelte ki Horváth András, a Használtautó.hu autópiaci szakértője.
Ha szintén az elmúlt 2 évet nézzük, a Használtautó.hu oldalán megközelítőleg 60%-kal nőtt azon hirdetések száma, amelyekben már az alvázszámot is feltüntették. Így jelenleg már több mint 30 ezer olyan eladó autóból válogathatnak a vevők, aminek az előtörténete lekérdezhető. A portál szakértője szerint vásárlás előtt érdemes felkeresni a Jármű Szolgáltatási Platformot is, ahol ügyfélkapus bejelentkezéssel rendszám alapján pár perc alatt lekérdezhető a kiszemelt használt autó előélete.
„Az alvázszám mellé érdemes még jó minőségű, nagy felbontású fényképeket és minél több dokumentumot feltölteni. Sőt a Használtautó.hu tapasztalatai alapján sokan a szervizkönyvről és a szervizszámlákról készült fotókat is feltöltik a hirdetéseikhez. Ezek mind-mind értéknövelő tényezőknek számítanak” – tette hozzá Horváth András.
Adevinta CMH Kft. – Használtautó.hu
Az Adevinta CMH Kft. két meghatározó márkával, a Jófogás és a Használtautó.hu brandekkel, illetve az Autónavigátor.hu online autós magazinnal van jelen a hazai e-kereskedelmi piacon. A Használtautó.hu a hazai autópiac vezető adásvételi oldala, ahol kereskedők és magánszemélyek aktivitásának köszönhetően napi átlag 360 ezer aktív felhasználó és átlagosan havi több mint 100 ezer aktív hirdetés található
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.