Heti tőzsdei összefoglaló – Növekvő forgalomban erősödött a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe növekvő forgalom mellett emelkedett a héten, a BUX 39 846,64 ponton zárt pénteken, az előző heti zárásánál 515,31 ponttal, 1,31 százalékkal magasabban.

A forgalom az előző heti 41,02 milliárd forintról 46,99 milliárd forint nőtt, a vezető részvények emelkedtek.
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött összefoglalójában kiemelte, a hetet pluszban zárta a BUX, miután a hét második felében alábbhagytak a globális recessziós félelmek, és egy optimistább nemzetközi befektetői hangulat uralkodott el a piacokon.
Kiemelték, a forint “kemény héten van túl”, a Magyar Nemzeti Bank csütörtöki 200 bázispontos emelése sem volt elegendő, hogy érdemben erősödjön a hazai fizetőeszköz.
Az OTP bejelentette, hogy zöld kötvényeket bocsát ki, a keddi tájékoztatás szerint 400 millió euró összértékben bocsátanak ki zöld kötvényeket, július 13-i értéknappal. A kötvények 3 éves futamidejűek lesznek, 2 év után pedig visszahívhatók – írja az Equilor.
Felidézik, hogy a Mol pert nyert a horvát állammal szemben a befektetési vitarendezési bíróság (ICSID) előtt. A Mol 236 millió dollár kártérítést kap, eredetileg 1 milliárd dollárt követelt. A megítélt kártérítés részvényenként 120 forintot jelent. A horvát állam ellen a Mol 2013 decemberében indította a pert, a horvát állam most a lehetséges jogi lépéseket vizsgálja; továbbra is érdekeltek az INA visszavásárlásában – olvasható az Equilor összefoglalójában.
A héten a vezető részvények közül a Richter erősödött a legjobban, árfolyama 3,67 százalékkal emelkedett, a papír pénteken 7195 forinton zárt, heti forgalma meghaladta az 5,17 milliárd forintot.

Az OTP árfolyama 0,95 százalékkal emelkedett, a részvény pénteken 8470 forinton fejeztet be a kereskedést, forgalma a héten 31,5 milliárd forintot tett ki.
A Mol 0,07 százalékkal emelkedett, a hetet 2914 forinton zárta, forgalma 8,55 milliárd forintot tett ki a héten.
A Magyar Telekom 1,86 százalékkal erősödött a héten, 328 forinton zár pénteken, heti forgalma 568,4 millió forint volt.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3705,12 ponton zárt a héten, ami 2,57 ponttal, 0,07 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.(MTI)

Scroll To Top