Heti tőzsdei összefoglaló – Emelkedéssel indult az év első kereskedési hete - Gazdasagportal.hu

Heti tőzsdei összefoglaló – Emelkedéssel indult az év első kereskedési hete

Emelkedéssel zárta a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 2022 első kereskedési hetét; a BUX 51 956,74 ponton zárt pénteken, 1236,03 ponttal, 2,44 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

A részvénypiac forgalma 52,44 milliárd forint lett, az előző, négynapos kereskedés alatti 24,88 milliárd forint után, a vezető részvények többsége emelkedett.
Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában felhívta a figyelmet arra, hogy megállt a kamatemeléssel a jegybank. A csütörtöki egyhetes betéti tenderen 4 százalékon maradt a kamatszint, ami csak napon belüli korrekciót okozott a forint árfolyamában, és nem sokkal a tender kiírását követően ismét erősödni kezdett.
Kitért arra, hogy erősebbek lettek a Mol finomítói marzsai 2021 decemberben, mint az azt megelőző hónapban. A novemberi 2,8 dollárról 4,2 dollár/hordóra emelkedett a Mol csoportszintű finomítói marzsa, míg a petrolkémiai árrés a novemberi 605,8 euró/tonnáról 649,4-re nőtt. A harmadik negyedévvel összevetve ugyan kissé csökkent mind a finomítói, mind a petrolkémiai marzs, azonban összvállalati szinten a kőolaj árának növekedése kompenzálhatta az így kieső profitot – jelezte.
A hét eseményei között kiemelte, hogy a 4iG Nyrt. lezárta a Digi felvásárlását. A tranzakció az elmúlt évek egyik legnagyobb felvásárlása volt, 625 millió euró értékben.
A héten a Mol árfolyama 3,17 százalékkal, 80 forinttal emelkedett, a részvény 2600 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 9,4 milliárd forintot tett ki.

Az OTP-papírok ára 3,55 százalékkal, 590 forinttal nőtt, a bankpapír 17 190 forinton zárt, forgalma a héten 31,98 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 1,09 százalékos, 4,5 forintos árfolyam-emelkedéssel zárta a hetet, pénteken 416 forint volt a záróára, heti forgalma 482 millió forint volt.
A Richter értéke 30 forinttal, 0,34 százalékkal csökkent a héten, 8695 forinton fejezte be a kereskedést, a gyógyszeripari részvény forgalma 7,74 milliárd forintot tett ki.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4382,58 ponton fejezte be a hetet, ami 150,13 ponttal, 3,55 százalékkal magasabb az előző hetinél.(MTI)

Scroll To Top