A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 48 282,14 ponton, új történelmi csúcson zárta a hetet pénteken, ami 2048,85 ponttal, 4,43 százalékkal magasabb az előző heti záráshoz képest.
A részvénypiac forgalma 55,26 milliárd forint volt, míg a múlt héten meghaladta a 60,2 milliárd forintot. A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek.
Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, a BUX-index remek hetet zárt, pénteken 48 282,14 pontra, új történelmi csúcsra emelkedett.
Hozzátették, az OTP részvénye is egész héten szépen menetelt felfele, pénteken újabb mindenkori csúcsot döntött és 16 290 forinton zárta a kereskedést.
Közölték, újabb fontos bankot vásárol Szlovéniában az OTP Bank, amely részvény adásvételi szerződést írt alá az Apollo Global Management leányvállalatai által menedzselt befektetési alapok 80 százalékos és az EBRD 20 százalékos tulajdonában álló Nova KBM d.d. és leányvállalatai 100 százalékos részesedésének megvásárlásáról. A Nova KBM d.d. a 2020 év végi mérlegfőösszege alapján 20,5 százalékos piaci részesedésével Szlovénia második legnagyobb bankja. A tranzakció pénzügyi zárására várhatóan 2022 második negyedévében kerülhet sor a szükséges felügyeleti engedélyek megszerzésének függvényében. A felvásárlással az ország egyik legnagyobb bankjává válik az OTP és tovább erősíti adriai jelentlétét a magyar bankcsoport.
A Richter szerdán jelentette be, hogy a vállalat Japánra és Tajvanra is kiterjeszti az általa felfedezett cariprazine forgalmazására az AbbVie-val fennálló licenc-megállapodást. Ezáltal a Richter onnan is royalty és mérföldkő bevételekre számíthat a gyógyszer értékesítései alapján.
Pénteken lekerült az osztalék a gyógyszergyártó részvényeiről, 225,32 forintot fizet a társaság, a kifizetésekre június 14-től kerül sor.
Közölték, a HSBC 17 ezer forintról 18 600 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, az ajánlás továbbra is vétel. A Goldman Sachs pedig 2100 forintról 2600 forintra módosította a Mol célárfolyamát.
A héten a legnagyobb mértékben, 5,49 százalékkal a Mol árfolyama emelkedett, 2420 forinton zárt pénteken, heti forgalma 13,08 milliárd forint volt.
Az OTP 3,82 százalékkal erősödött, 16 290 forinton zárt pénteken, heti forgalma 28,26 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom árfolyama 0,25 százalékkal gyengült a héten, 406 forinton zárt pénteken, heti forgalma több mint 850 millió forintot tett ki.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3733,15 ponton zárt, ami 1,53 százalékkal, 56,31 ponttal magasabb a múlt heti értékénél.(MTI)