Munkaerőpiaci, kereseti és több más statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közöttük a lakásépítések, építési engedélyek első félévi statisztikája.
Szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a foglalkoztatottság és munkanélküliség április-június közötti gördülő negyedéves adatait közli. A március-májusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 190 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,1 százalékos volt. A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot már teljes egészében érintették, így hatásai megjelennek a munkanélküliségi adatokban. Májusban a munkanélküliek átlagos létszáma 215 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,7 százalékos volt. Az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 28 ezerrel, az egy évvel korábbihoz képest pedig 55 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. A munkanélküliségi ráta egy hónap alatt 0,6 százalékponttal, egy év alatt 1,2 százalékponttal emelkedett. Májusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 399 ezer volt, az előző hónaphoz képest 31 ezerrel több, az egy évvel korábbihoz képest 134 ezerrel kevesebb. A március-májusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 403 ezer, az egy évvel korábbinál 2,2 százalékkal kevesebb volt. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 68,6 százalék volt, 1,2 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
Csütörtökön a lakásépítések, építési engedélyek 2020 első féléves adatai jelennek meg. Az idén az első negyedévben 4775 új lakás épült, 30,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 7032 volt, 27,0 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában. Budapesten 1184 lakást vettek használatba, 29,3 százalékkal többet, mint egy éve. Minden településkategóriában nőtt a használatba vett lakások száma: a megyei jogú városokban 8,1, a többi városban 44, a községekben 38 százalékkal. Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások 51 százalékát a fővárosban tervezik felépíteni. Az építendő lakások száma Budapesten szinte alig, 1,1 százalékkal, a többi településkategóriában viszont jelentősen csökkent: a megyei jogú városokban 50, a többi városban 41, a községekben 36 százalékkal.