Heti makronaptár – Ipari, külkereskedelmi, inflációs és államháztartási adatokat közölnek a jövő héten

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az iparra és a külkereskedelmi termékforgalomra vonatkozó februári első becslés, a márciusi fogyasztói árindex, valamint a héten ismerteti a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás központi alrendszerének március végi, előzetes pénzforgalmi adatait is.

Szerdán teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a kereskedelmi szálláshelyek februári forgalmi adatait. Januárban a beutazási korlátozások, illetve a szálláshelyekre vonatkozó járványvédelmi intézkedések hatására 89,8 százalékkal csökkent a szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 90,8 százalékkal volt kevesebb a tavaly januárinál, 3,160 milliárd forintra esett vissza.
Csütörtökön közli a KSH a februári ipari termelés első becslését. Januárban az ipari termelés volumene 6,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 2,8 százalékkal csökkent, miután idén januárban kettővel kevesebb munkanap volt. A szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal nőtt, a tavaly áprilisi mélyponthoz képest 57 százalékkal emelkedett.

Szintén csütörtökön publikálja a KSH a februári külkereskedelmi termékforgalom első becslését. Januárban az export euróban kifejezett értéke 5,2 százalékkal, az importé 10,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 1,5 százalékkal nagyobb, a behozatalé 2,4 százalékkal kisebb lett. Decemberhez képest az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 3,0 százalékkal nőtt, az importé 1,8 százalékkal mérséklődött. Az áruforgalom exporttöbblete 443 millió euróval 855 millió euróra nőtt a tavaly januárihoz képest.
Pénteken teszi közzé a KSH, hogyan alakultak a fogyasztói árak márciusban. Februárban 3,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz képest pedig 0,7 százalékkal emelkedtek. Februárban az átlagosnál jobban nőttek az élelmiszerárak, 3,4 százalékkal, a dohányáruk 16,5 százalékkal drágultak, az üzemanyagok ára 4,6 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A tartós fogyasztási cikkek inflációja a januári 3,1 százalékról 3,8 százalékra ugrott. A februári maginfláció 4,1 százalék volt, 0,1 százalékponttal alacsonyabb a januárinál.
Szintén pénteken közli a KSH a februári kiskereskedelmi forgalom adatát. Januárban az előző hónaphoz viszonyítva 0,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelem forgalmának szezonális és naptárhatástól megtisztított volumene. Az egy évvel korábbihoz képest a nyers adat szerint 2,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 1,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelemi forgalom. Januárban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 1,5 százalékkal nőtt, míg a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 2,2 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemben 8,5 százalékkal csökkent az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene tavaly januárhoz viszonyítva.
Pénteken jelenik meg a Pénzügyminisztérium gyorstájékoztatója az államháztartás március végi helyzetéről. Az év első két hónapját az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 539,7 milliárd forintos hiánnyal zárta, ami az egész évre tervezett 1491,2 milliárd forintos hiány 36,2 százaléka. Február végéig ebben az évben 3908,8 milliárd forint bevétel folyt be, ami 348,1 milliárd forinttal, 9,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A kiadások 4448,5 milliárd forintot tettek ki, 633,2 milliárd forinttal, 16,6 százalékkal emelkedtek.(MTI)

Scroll To Top