Heti makronaptár – Inflációs, külkereskedelmi, államháztartási adatok érkeznek a jövő héten

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a februári fogyasztói árindex és a külkereskedelmi forgalom januári első becslése, valamint az ipari termelés januári részletes adatai.

Hétfőn közli a Pénzügyminisztérium az államháztartás központi rendszerének február végi előzetes adatait. Januárban 198,8 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere a bevételek csaknem 10 százalékos és a kiadások 5 százalékot közelítő növekedése eredményeként. A központi költségvetés 180,5 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 22,4 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 4,1 milliárd forintos hiányt könyveltek el. A többlet kialakulása az éves egyenleg éven belüli szezonális lefutásával magyarázható.
A január havi 2254,9 milliárd forint bevétel az egy évvel korábbihoz képest 203,0 milliárd forinttal, 9,9 százalékkal nőtt. A kiadások 2056,1 milliárd forintot tettek ki, 94,6 milliárd forinttal, 4,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapjának teljesítését. A járványügyi védekezéshez biztosított források mintegy 60 milliárd forintot tettek ki januárban, a költségvetés továbbra is maradéktalanul biztosítja a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához szükséges forrásokat – húzta alá a PM.
Kedden teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a fogyasztói árindex februári adatát. Januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az éves maginfláció 4,2 százalékosra emelkedett a decemberi 4,0 százalékról. Egy hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan 0,9 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára decemberhez viszonyítva 1,0 százalékkal, egy év alatt 3,9 százalékkal nőtt. Az üzemanyagok ára januárban 3,9 százalékkal, egy év alatt 3,5 százalékkal emelkedett.

Csütörtökön a külkereskedelmi forgalom januári első becslését teszik közzé. Tavaly decemberben az export euróban számolt értéke 11,0 százalékkal, az importé 7,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, az exporttöbblet 299 millió euróval 398 millió euróra emelkedett. Ezzel az éves külkereskedelmi áruforgalom többlete 5,795 milliárd eurót ért el, 1,461 milliárd euróval nőtt az előző évihez mérve, az export 4,2 százalékos és az import 5,8 százalékos csökkenése következtében.
Pénteken az ipari termelés januári részletes adatait közli a KSH. A március 5-én kiadott első becslés szerint januárban az ipari termelés volumene a nyers adat szerint 6,7 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva – mivel idén kettővel kevesebb munkanap volt – 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal, a tavaly áprilisi mélyponthoz képest 57 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás. A csökkenéshez a feldolgozóipari alágak többsége hozzájárult. A legnagyobb súlyú járműgyártás jelentősen, míg az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása kisebb mértékben csökkent. A számítógépek, elektronikai és optikai termékek gyártása nőtt.(MTI)

Scroll To Top