A Quantis Holding Zrt. a múlt évet 6,2 milliárd forint árbevétel mellett 305 millió forint nyereséggel zárta, ebből – a közgyűlés határozata alapján – 300 millió forintot fizet ki a tulajdonosoknak – közölte a pénzügyi közvetítő vállalatokat összefogó társaság az MTI-vel.
A holding idén először állapít meg osztalékot azoknak az értékesítő partnereinek, akik a vállalati részvényprogramban – a Quantis Equity Zrt.-n keresztül – tulajdonrészt szereztek a holdingban.
A két éve lezajlott strukturális átalakulásnak, illetve a következetesen végrehajtott, évi 2 milliárd forintot meghaladó megtakarítást eredményező költséghatékonysági programnak köszönhetően a Quantis csoport valamennyi tagvállalata pozitívan zárta a múlt évet – idézi a közlemény Ertl Pált, a Quantis Holding elnök-vezérigazgatóját.
A Quantis csoport a teljes hazai biztosításközvetítői, pénzügyi szolgáltatás-közvetítői és befektetési szolgáltatási piacot lefedi. A tagvállalatok működését a Quantis Holding stratégiai tulajdonosként koordinálja. Az üzleti célkitűzéseit pedig az egyes piacokra, célcsoportokra, illetve terméktípusokra szakosodott leányvállalatai valósítják meg.
A leányvállalatok körébe tartozik a Quantis Consulting Zrt., amely piacvezető az életbiztosítás-közvetítők között. A Palladium Consulting Kft. vállalati vagyonbiztosításokat közvetít.
A cégcsoport ügyfelei – a Quantis Holding és a liechtensteini hercegi család tulajdonában álló LGT-csoport közös befektetési alapkezelőjén – a Quantis Investment Management Zrt.-n, valamint annak leányvállalatán, a Quantis Alpha Zrt.-n keresztül komplex befektetési és egyedi privát banki szolgáltatásokat is igénybe vehetnek.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
