Görögország az idén kikapaszkodik a recesszióból, az államháztartásban pedig többlet keletkezhet a görög pénzügyminiszter szerint.
Joanisz Szturnarasz a Handelsblatt című német üzleti lapban megjelent interjúban kifejtette: Görögország tavaly tíz év után először elérte a költségvetési célokat, emellett több célkitűzést túl is teljesített. Az adósságszolgálattal kapcsolatos költségeket nem tartalmazó elsődleges hiány például a tervezett 4,6 milliárd euró helyett 3,7 milliárd euró volt 2012-ben.
A nemzetközi hitelezőkkel egyeztetett reformok következetes végrehajtása révén az államháztartási helyzet mellett a gazdaság versenyképessége is javul, ezt mutatja, hogy tavaly 13 százalékkal nőtt az export. Elindult az üzleti bizalom helyreállásának folyamata is, ezt jelzi, hogy a bankok betétállománya hosszú idő után ismét növekszik.
Ha továbbra is minden jól alakul, akkor a tavaly év végén bevezetett újabb takarékossági csomag után nem lesz szükség több lakossági megszorításra, és újabb adósságcsökkentést sem kell kérnie Görögországnak a hitelezőktől – tette hozzá.
A tervek szerint az államháztartás elsődleges mérlege az idén egyensúlyba kerül, de az is lehetséges, hogy ismét sikerül túlteljesíteni a tervet, vagyis többlettel zárja az évet az államháztartás. Az idén a gazdaságban is fordulat következhet be, az év vége felé negyedéves összevetésben GDP-növekedés várható, és 2014-ben már egész évben növekedhet a hazai össztermék. A gazdasági növekedés mindenekelőtt az export bővülése, a beruházások élénkülése és az idegenforgalmi ágazat várhatóan kiemelkedően jó teljesítménye révén indulhat el 2013-ban – mondta Joanisz Szturnarasz.
A görög pénzügyminiszterhez hasonlóan derűlátó a német ipari és kereskedelmi kamarák szövetségének (DIHK) ügyvezető igazgatója, Martin Wansleben is, aki egy csütörtöki rádióinterjúban kifejtette, hogy Görögország és az összes többi „válságállam, vagyis Olaszország, Portugália, Írország és Spanyolország is a javulás útjára lépett”. Hozzátette: a jelenlegi folyamatok alapján „az látható, hogy az euróövezet nem esik szét”, és „a végén egész Európa jól jön ki a válságból”.
Forrás:MTI