A lakásvásárlásra, építésre vonatkozó lakossági kilátások 2008 elején voltak utoljára olyan derűlátóak, mint most, ugyanis azok körében, akik a következő egy évben biztosan elindítanak egy vásárlási vagy építési tranzakciót 25 százalékpontos, a valószínű szándékúak körében pedig 43 százalékpontos növekedés következett be az előző negyedévhez képest – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb, negyedévente publikált ingatlanpiaci felmérésében.
A közlemény szerint a lakásfelújításra és korszerűsítésre irányuló lakossági várakozások is számottevően javultak az április-júniusi időszakhoz képest. A valószínű szándékúak körében 24, a biztosan lakásfelújításba kezdőknél 33 százalékpontos a növekedés, éves alapon pedig 71 és 56 százalékpontos az emelkedés.
A válaszadók úgy vélték, hogy a használt lakások várható áremelkedési üteme Budapesten az egy negyedévvel ezelőtti 3,3 százalékról, 4,5 százalékra emelkedett. A vidéki régiókban nem változtak a várakozások, keleten 3, nyugaton 4-5 százalékos emelkedés várható. Az új építésű lakásoknál a következő egy évben 3-6 százalékos áremelkedésre lehet számítani.
A júliusi felmérésben 110 ingatlanokkal foglalkozó cég, valamint 1122 vállalat válaszolt, a lakossági minta pedig ezer emberből állt és reprezentatív volt.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
