Az év első két hónapjában folyó áron 14,5 százalékkal, változatlan áron számolva, azaz volumenében 9,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, ami a GKI Gazdaságkutató csütörtökön közölt prognózisa szerint bizonyos feltételekkel elég lehet ahhoz, hogy az idei egész évre számolt forgalom volumene a pozitív tartományban maradjon.
A GKI számol azzal, hogy a lakosság reáljövedelmének növekedési üteme a vírus miatt kialakult gazdasági helyzetben – elbocsátás, bércsökkentés, munkaidő-csökkentés és a fogyasztói árindex megugrása és egyéb tényezők miatt – csökken. A kijárási korlátozás és a kiskereskedelmi egységek korlátozott nyitvatartása is a forgalom csökkenése felé hat.
A prognózis azt feltételezi, hogy 200 ezer új munkanélküli és 100 ezer új félállású dolgozó 6 hónap alatt 250 milliárd forinttal mérsékli a kiskereskedelmi forgalmat. Ugyanakkor a munkanélküliségtől tartók is visszafogják a fogyasztásukat, illetve hitelből is kevésbé vásárolnak majd. Ez további 300-500 milliárd forint forgalomkiesést okozhat. Az év elején még nominálisan 10 százalék körüli forgalombővüléssel lehetett számolni, ami 1200 milliárd forint lett volna ebben az évben. Ha a forgalom kiesés a feltételezettnek megfelelően alakul, akkor is nominálisan 550-600 milliárd forinttal még mindig emelkedhet 2020-ban a forgalom, ami az áremelkedést figyelembe véve volumenben 1 százalékos növekedést jelentene az egész évre. Amennyiben a feltételezettnél több lenne a munkanélküli és a részmunkaidős foglalkoztatott, akkor a kiskereskedelmi forgalom vissza is eshet a tavalyi évhez képest – állapítja meg a GKI.
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.