Frankfurter Allgemeine Zeitung, Süddeutsche Zeitung, Die Presse - Gazdasagportal.hu

Frankfurter Allgemeine Zeitung, Süddeutsche Zeitung, Die Presse

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a címoldalán közölt vezércikkben értékelte a választásokat szombaton és elemzést közölt a Jobbikról, a liberális Süddeutsche Zeitung pedig az online kiadásában az európai populista vezetőkről készült portrésorozatában közölt írást Orbán Viktorról. A Die Presse című bécsi lapban pedig az osztrák külügyminiszter többek között a magyar-osztrák kapcsolatokról is beszélt.

A FAZ Orbán Magyarországa címmel közölt vezércikket Stephan Löwensteintől, aki kiemelte: a Fidesz és a Jobbik eredménye alapján az az érzés keletkezhet, hogy “jobbratolódás” történt Magyarországon, ez azonban téves benyomás, hiszen a jobboldali erők összesen a szavazatok 65 százalékát szerezték meg, szemben a 2010-es 70 százalékkal.
A Jobbik előretöréséből sem lehet a “szélsőjobboldali miliő növekedésre” következtetni, mert a párt támogatottsága azután kezdett emelkedni, hogy mérsékelt retorikára váltott, és így meg tudta szólítani a Fidesztől elforduló, tiltakozó szavazókat – tette hozzá. Szerinte kudarcot vallott a Fidesznek a szélsőséges Jobbikra vonatkozó politikája, amely arra irányult, hogy ne vegyenek tudomást a pártról, témáit pedig “mérsékeltebb formában” felkarolják.
A választási eredmény megmutatta, hogy a magyarok túlnyomó többsége fogékony azokra az ígéretekre, hogy megvédik őket a “globalizáció viharaitól és az EU révén érvényesülő, állítólagos idegen befolyástól”. A baloldali ellenzék nem tudott sok szavazót meggyőző választ adni a széles rétegek életét nehezítő gondokra, és továbbra is hiteltelen korábbi kormányzati teljesítménye miatt, Orbán válasza pedig az “unortodox” gazdaságpolitika volt, amely ellentmond a szokásoknak és nemzetközi bírálatokat hívott elő, de ez csak használt Orbánnak, aki “tehetséges populistaként” arra kényszerítette a közműszolgáltatókat, hogy a számlán jelezzék a kormány intézkedéseinek köszönhető díjcsökkenést – írta Stephan Löwenstein.
Mindez azonban keveset ért volna, ha a választások előtt egy évvel nem javulnak a gazdasági mutatók – tette hozzá, megjegyezve, “más lapra tartozik”, hogy ennek a politikának az azonnali hasznát meghaladja-e a középtávon jelentkező kára.
A FAZ Internetes üzenetek és dühös dalok címmel közölte Stephan Löwenstein elemzését a Jobbikról. A szerző a párt történetét és hagyományos témáit ismertetve egyebek között kiemelte, hogy a Jobbik a kampányban új témákat vett elő, amivel sikert aratott, hiszen nemcsak északi és keleti “fellegváraiban”, hanem Budapesten is “megerősítést nyert”. A Jobbik valamennyi pártnál hatékonyabban használja az internetet és a német NPD-hez hasonlóan szorosan együttműködik a szélsőjobboldali “zenei színtérrel” – tette hozzá.
A Süddeutsche Zeitung Orbán Viktor, a népet megértő magyar címmel közölte a Populizmus Európában – Ők az euroszkeptikusok című portrésorozatában Matthias Kolb írását, aki egyebek között kiemelte, hogy a miniszterelnök “új típusú populista”, és azt gondolja, hogy aki bírálja, az “hazaáruló és nem ismeri a népet”. Politikai ellenfeleit démonizálja, lejáratja vagy nem vesz tudomást róluk, és ebben a légkörben “még radikálisabb erők is növekednek”. Ugyanakkor “Magyarország erős emberét” nem zavarja, hogy az ország arculata mindezt megszenvedi és művészek “orbánisztánról” beszélnek, “hiszen az a meggyőződése, hogy csak ő képviselheti népét”.
http://www.sueddeutsche.de/politik/populismus-in-europa-das-sind-die-europaskeptiker-1.1933410-7
Az osztrák külügyminiszterrel, Sebastian Kurzcal készített külpolitikai témájú interjút szombaton a Die Presse című konzervatív bécsi lap. A miniszter a Magyarországra vonatkozó kérdésre válaszolva kijelentette, hogy meg akarja erősíteni a kétoldalú kapcsolatokat, mivel Ausztria komoly gazdasági érdekkel rendelkezik Magyarországon. Jól tudja ugyanakkor, hogy ez a legnehezebb feladatok egyike. Az osztrák gazdák és az ausztriai cégek “hátrányos megkülönböztetése” miatt a két ország között most rendkívül feszült a viszony – fogalmazott a miniszter, hozzátéve: a magyarországi választások előtt nem volt az a benyomása, hogy Magyarország kész a jobb együttműködésre Ausztriával.
http://diepresse.com/home/politik/aussenpolitik/1591829/Kurz_Abstand-zu-Russland-ist-das-falsche-Konzept?from=suche.intern.portal (MTI)

Scroll To Top