Forinthitelek – Elhalasztották az ítélethirdetést a Raiffeisen Lízing perében

Február 10-re halasztotta az elsőfokú ítélet kihirdetését kedden a Fővárosi Törvényszék a forinthitel-szerződések tisztességességével kapcsolatban a Raiffeisen Lízing Zrt. magyar állam ellen indított perében.

A törvényszék egyben elutasította a felperes pénzintézet kérelmét arra, hogy a bíróság forduljon az Európai Unió Bíróságához, valamint kezdeményezzen eljárást az Alkotmánybíróságnál.
A Raiffeisen Lízing azt kérte, hogy a bíróság állapítsa meg: a 2014. évi 38-as törvény alapján a forintalapú fogyasztói kölcsönszerződésében, illetve a deviza fogyasztói kölcsönszerződéseiben alkalmazott szerződéses kikötések tisztességesek és ezért érvényesek.
Az alperes magyar állam a felperes keresetének elutasítását kérte a bíróságtól, mivel álláspontja szerint a szerződéses feltételek egyik időállapotukban sem feleltek meg a törvényi elveknek.
(MTI)

Scroll To Top