Fenntartható üzemanyaggal repülnek a KLM gépei Amszerdamból

A KLM fenntartható üzemanyagot vásárol Amszterdam Schipholból induló gépei számára. A hajtóanyagot, amelynek 80%-kal alacsonyabb a szén-dioxid-kibocsátása, mint a hagyományos keroziné, a Neste állítja elő használt sűtőolaj felhasználásával. A vásárlás nemcsak hatalmas előrelépés a fenntartható üzemanyagok használatához vezető úton, de most először a légitársaság saját infrastruktúráján keresztül szállítják az üzemanyagot. Emellett a Neste csatlakozott a KLM Vállalati Bioüzemanyag programjához, így 100%-ban semlegesítik majd az utazások szén-dioxid-kibocsátását.

 

„A fenntartható üzemanyag használata jelenleg az egyik leghatékonyabb módszer a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére a légiközlekedésben. A mostani vásárlás jelentősen fellendíti a fenntartható üzemanyagok holland piacát, ez pedig nagyban köszönhető a KLM Vállalati Bioüzemanyag Programban résztvevő cégeknek” – mondta el Pieter Elbers, a KLM elnök-vezérigazgatója.

 

„Büszkén támogatjuk a KLM-et, hogy elérje a szén-dioxid-kibocsátás terén kitűzött célját az általunk előállított üzemanyag segítségével. A jövőben is azért fogunk dolgozni, hogy minél jobb lehetőségeket kínáljunk a repülés leginnovatívabb szereplőinek, hogy együtt egy fenntarthatóbb jövőt hozhassunk létre” – tette hozzá Peter Vanacker, a Neste elnök-vezérigazgatója.

 

Hatalmas fenntarthatósági lépés az Amszterdam Schiphol repülőtéren

A vásárolt fenntartható üzemanyagot fosszilis hajtóanyaggal keverik majd, az így létrejött elegy pedig nem marad el a megszokott hajtóanyagoktól a minőségi és biztonsági kritériumokban, így tökéletesen megfelel a hagyományos légiüzemanyagi szabványoknak. A keveréket a Schiphol reptér tárolni és szállítani is tudja, így bármikor felhasználható lesz.

A KLM által vásárolt fenntartható üzemanyag kizárólag hulladékból és más területen hasznosíthatatlan anyagokból készül. A társaság ezzel is alacsonyan tartja a szén-dioxid lábnyomát, és nem károsítja az élelmiszeripart vagy a környezetet. Az ellátási lánc fenntarthatóságát a Nemzetközi Fenntarthatósági és Szénügyi Bizonyítvány Plusz (ISCC+) és a Fenntartható Üzemanyagok Kerekasztala (RSB) tanúsítja.

A vásárolt üzemanyagmennyiség azt a 2022-ig tartó időszakot hivatott áthidalni, amíg el meg nem kezdi működését a fenntartható légiüzemanyag gyár a holland Delfzijlben. A KLM és más partnerek támogatásával létrejövő üzem évi mintegy 75.000 tonna üzemanyagot szállít majd a KLM-nek.

 

A fenntartható üzemanyag közvetlenül csökkenti a károsanyag-kibocsátást

A Neste fenntartható üzemanyagai megújuló forrásból és nyers hulladékokból készülnek. Életciklusának legelejétől legvégéig, a szállítást is beleszámolva a fenntartható üzemanyag karbonlábnyoma akár 80%-kal is kisebb lehet a fosszilis hajtóanyagokénál. Mindemellett teljesen kompatibilis a meglévő, nem megújuló üzemanyagokra tervezett infrastruktúra és gépek számára, amennyiben keverékként használják. A vállalat éves gyártási kapacitása Európában és az Egyesült Államokban jelenleg évi 100.000 tonna. A jelenleg folyó bővítések elkészültével 2022-re ez a szám 1 millió tonna fölé fog menni.

 

Különleges partnerség

A KLM Vállalati Bioüzemanyag Programja lehetőséget teremt a cégek számára, hogy utazásaik során kizárólag fenntartható üzemanyaggal repüljenek, a kezdeményezéshez most pedig a Neste is csatlakozott. A tagok az utazások során kifizetik a költségkülönbözetet a fenntartható üzemanyag és a hagyományos kerozin közt, így pedig közvetlenül járulnak hozzá a fenntartható repüléshez, és mások számára is követendő példával járnak elöl. Az idei év végén a KLM Vállalati Bioüzemanyag Program olyan szervezeteket tudhat tagjai közt, mint az ABN AMRO, az Accenture, Arcadis, az amszterdami önkormányzat, a Loyens & Loeff, a holland légiirányítás, a Microsoft, a holland infrastruktúráért és környezetért felelős minisztérium, a Neste, a Holland Királyi Légügyi Központ, a PGGM, a Schiphol Csoport, az SHV Energy, a Södra és a TU Delft.

 

Repülj felelősen!

A KLM „Repülj felelősen” kampány a légitársaság múltbéli, jelenleg futó és jövőbeli, a légiközlekedés fenntarthatóságáért hozott törekvéseit testesíti meg. Igazi eredmény azonban csak átfogó ipari összefogással érhető el. Míg az egyéni utazók a CO2ZERO programban kompenzálhatják szén-dioxid-kibocsátásukat, a cégek a KLM Vállalati Bioüzemanyag Programban csökkenthetik karbonlábnyomukat.

 

flyresponsibly.klm.com webhelyen többet is olvashat a KLM fenntarthatósági törekvéseiről.

 

A KLM-ről

A KLM az elmúlt 100 évben úttörő szerepet töltött be a légitársaságok között, és a legrégebbi légitársaság, ami még mindig a saját nevén működik. A KLM célja, hogy a legügyfélközpontúbb, leginnovatívabb és leghatékonyabb európai légitársaság legyen.

A KLM 2018-ban 34,1 millió utast szállított, 162 desztinációra összesen 214 géppel. A vállalat összesen 33 000 embert alkalmaz világszerte. A KLM összeköti Hollandiát a világ legnagyobb gazdasági régióival. A KLM lesz a világon az első légitársaság, amely idén a 100. évfordulóját ünnepli.

A KLM is tagja a globális, 20 tagú SkyTeam Szövetségnek, amelynek 1763 országban összesen 1063 célállomással rendelkezik.

További információért keresse fel a következő online platformokat: KLM.com, KLM Newsroom, Facebook, Twitter, KLM Blog.

 

Scroll To Top