Fatér Gyula az OTP Bank Románia új vezérigazgatója

Fatér Gyula az OTP Bank Románia új vezérigazgatója, aki Diósi Lászlót váltja a tisztségben – közölte csütörtökön a pénzintézet.

Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közlemény szerint a bankszakmában 27 éves tapasztalattal rendelkező új vezérigazgató kinevezése június 13-ától lépett hatályba. Fatér Gyula 1992 és 2000 között az Europool Befektetési Alapkezelő vezérigazgatója volt. 2000-ben csatlakozott a Budapest Bank csoporthoz a Budapest Alapkezelő vezérigazgatójaként. 2006 és 2009 között nyolc országra kiterjedő regionális feladatot is ellátott megtakarítási és vagyonkezelési vezetőként, 2009-től pedig a Budapest Bank teljes lakossági termékmenedzsmentjének vezetője volt. 2014 után a Budapest Bank lakossági üzletágvezetője volt.

Az új vezérigazgató elmondta, hogy az OTP Bank romániai leányvállalata tavaly bekerült a tíz legnagyobb romániai bank közé. Úgy vélte, hogy a román piac jelentős potenciállal rendelkezik, ezért folytatni akarják a növekedést a főbb üzletágakban új projektek kidolgozása és a digitalizáció révén.
Az új vezérigazgató célkitűzése, hogy felgyorsítsa a romániai leánybank növekedését a pénzintézet pozícióinak megerősítése révén.
Az OTP Bank 15 esztendeje van jelen Romániában, a Román Nemzeti Bank jelentése szerint az OTP decemberben a kilencedik helyen volt mérlegfőösszegét tekintve, 2,46 százalékos piaci részesedéssel.(MTI)

Scroll To Top