Ezernél is több szexuális bűncselekményt követhetett el gyermekek sérelmére egy három férfiból álló csoport Németországban – közölték szerdán illetékesek.
Az első bizonyított bűncselekmény 2008-ban történt, egy akkor 8 éves kislány sérelmére. A nyomozás eddigi megállapításai szerint az 56 éves és a 33 éves férfi felváltva megerőszakolta a gyermekeket, illetve filmezte a pedofil bűncselekményeket. A felvételek elkészítésére harmadik társuk adott megbízást. A felvételeket terjesztették. A lefoglalt 10 számítógépen, 9 mobiltelefonon, 40 merevlemezen és több mint 400 további adathordozón mintegy 13 ezer gyermekpornográf anyagot találtak – áll a közleményben.
Az ügy feltárásán egy kilenc rendőrből álló nyomozócsoport dolgozik. „A lefoglalt bizonyítékok értékelése és a gyermekek meghallgatása során olyan aljasságok jutottak napvilágra, amelyek jóval a szolgálati idő lejárta után sem hagynak nyugodni engem és kollegáimat” – idézték Gunnar Weisst, a nyomozás vezetőjét.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
