Eutanázia – új törvénytervezet Németországban

A tervek szerint a Német Bundestag még ez év őszén egy olyan törvényről dönthet, amely szabályozza az eutanázia – a kegyes halál problémakörét. A Német Parlament szakértő bizottságai azonban aggályosnak tartják mind a három ezirányban benyújtott javaslatot, hisz az eutanázia az egyik olyan jogi-morális kérdés, amelyben nagyon nehéz törvénykezni.

A Német Törvényhozás szakbizottságai már ez év júliusában tanulmányozni kezdék mind a három javaslatot. A törvényhozók legnagyobb problémája az, hogy a kegyes halált ne tegyék általános gyakorlattá.

Az első törvényjavaslattal szinte az összes német parlamenti párt, valamint Angela Merkel kancellár is egyetért. Ennek értelmében lehetővé válna egy, orvosok által segített és kontrollált eutanázia. Jogi szakértők szerint azonban ez a javaslat a Német Alkotmányba ütközik, hisz nincs egy olyan (jogi) eszköz, amelynek segítségével kétséget kizáróan el lehetne dönteni, hogy a beteg ténylegesen rászorul-e az eutanáziára és a halál emberbaráti okokból feltétlenül szükséges, vagy az orvos általános megoldásként – indokolatlanul is elkezdi használni ezt a megoldást.

Német egyészségügyi és jogi szakértők szerint leginkább a hospice intézetekben, illetve az intenzív osztályokon dolgozó orvosok körében állhat fenn az a veszély, hogy a kegyes halált nem csupán kiemelten indokolt esetekben, hanem – a beteg beleegyezésével – akár általános orvosi megoldásként kezdjék használni.

A törvénytervezet egyik variánsaként született egy második javaslat, amely sokban hasonlít az elsőhöz, azonban ez a kegyes halál rutinszerű alkalmazását börtönnel büntetné. Ebben az esetben a bűncselekményi besorolás öngyilkosságban való segédkezés lenne, függetlenül attól, hogy az eutanáziában orvos vagy nem orvos segít.

Egy harmadik törvénytervezet lehetővé tenné az orvosok által végzett eutanáziát, azoban a javaslatot benyújtó képviselők valamint jogi szakértők szerint ebben az esetben új, pontos törvényi szabályozásokat kellene felállítani az ezt gyakorló orvosok számára.

Negyedik megoldásként létezik egy olyan törvényjavaslat is, amely a kegyes halál minden formáját büntetné, azonban nem valószínű, hogy ez lesz a végső megoldás, hisz az ezt benyújtó képviselők egyik parlamenti párt támogatását sem élvezik.

A Német Parlament tovább folytatja vitáját a kegyes halálról, amelynek eredményeképpen – ha minden alkotmányos- illetve jogi akadály elhárul – várhatóan ősz végére megszületik a német eutanázia-törvény.

Forrás:kftkreator.hu

Scroll To Top