EU-csúcs – Orbán: az Ukrajnához fűződő magyar érdek változatlan

A magyar érdek az ukrajnai válsággal kapcsolatban változatlan, egy demokratikus, a saját lábán álló Ukrajnában vagyunk érdekeltek – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió állam- és kormányfőinek csütörtöki rendkívüli csúcstalálkozóját követően.

A kormányfő közölte: Magyarország olyan Ukrajnában érdekelt, amelyben az ott élő magyarok biztonságban érezhetik magukat. A kormányfő ismét megerősítette, hogy Magyarország nem fogadja el, illegitim döntésnek tartja annak a törvénynek az eltörlését, amely az ukrajnai kisebbségek számára biztosítja a hivatalos anyanyelvhasználat lehetőségét.
Orbán Viktor ismertette, hogy az ukrán miniszterelnök az uniós vezetőkkel folytatott megbeszélésen több kérést fogalmazott meg ukrán részről, amelyeket az uniós vezetők lényegében maradéktalanul teljesítettek. Arszenyij Jacenyuk a társulási és szabadkereskedelmi megállapodás kettéválasztását kérte, valamint azt, hogy a politikai társulásról előbb alá lehessen írni a megegyezést, a szabadkereskedelmi egyezmény részleteit pedig további tárgyalásokon lehessen tisztázni. Jacenyuk azt a kérést is megfogalmazta, hogy az EU ne kösse a május 25-re kitűzött választásokhoz a megállapodás aláírását.
A kormányfő ismertette, hogy az uniós vezetők arról is tárgyaltak, milyen kézzelfogható ajánlatot tehetnek az ukránok számára a diplomácia lépéseken túl, ő pedig amellett foglalt állást, hogy meg kellene teremteni a vízummentes beutazás lehetőségét Ukrajna polgárai számára. A kormányfő hangsúlyozta, hogy ez nem pusztán politikai szándék kérdése, hanem számos feltétel teljesülését követeli meg. Mint elmondta: ő személyesen is ennek gyors és lehető legegyszerűbb módon való megadását javasolta.
Orbán Viktor ismertette, hogy az EU állam- és kormányfői arról is szót ejtettek, hogy az Egyesült Államok exportszabályozása jelenleg tiltja a földgáz kivitelét. Ezt Amerikának meg kellene szüntetnie, hogy az EU országai ezáltal új forrásból juthassanak energiához, elősegítve ezzel az orosz földgáztól való függetlenedést.
A miniszterelnök ehhez kapcsolódóan azt is bejelentette: hamarosan „új nap kel majd fel a magyar energiagazdálkodás történetében”, mert még ebben a hónapban átadják a Szlovákiát Magyarországgal összekötő földgáz-kapcsolatot, amelyen eleinte próbaüzem indul, majd 2015. január 1-jétől száz százalékosan üzemelni kezd.
Az ukrajnai konfliktus miatt összehívott csúcsértekezlet után a kormányfő ismertette, hogy ezzel az úgynevezett interkonnektorral összeköttetés nyílik egészen a csehországi földgázvezetékekig, amelyekben már nem orosz, hanem más forrásból származó, főleg északi-tengeri gáz található, és így lehetővé válik, hogy Magyarország ne csak orosz földgázhoz juthasson hozzá.
„A próbaüzem már megkezdődik ennek a hónapnak a végén, ami azt jelenti, hogy persze némi kockázattal, de ha kell, ha úgy adódna, hogy megszorulnánk, akkor az azonnal használható és igénybe vehető” – közölte a miniszterelnök.
Orbán Viktor az Oroszországgal szemben bevezetett fokozatos uniós szankciókkal kapcsolatban megjegyezte, hogy amit Oroszország tett, vagyis, hogy gyakorlatilag leválasztotta Ukrajnáról a Krím félszigetet, azt nem lehet másnak, csakis agressziónak minősíteni, az Európai Uniónak pedig erre választ kell adnia.
A csúcs után kiadott közlemény tanúsága szerint az Európai Unió első lépésként felfüggeszti Oroszországgal a vízumkönnyítésről és az új partnerségi megállapodásról szóló tárgyalásokat, majd második lépésként, ha a békés, tárgyalásos rendezés érdekében az elkövetkező napokban nem történnek érdemi lépések, akkor célzott beutazási tilalom bevezetése és vagyonbefagyasztás is napirendre kerülhet, és a következő EU-orosz csúcstalálkozót is lemondhatják. Harmadik lépésként a nyilatkozat szerint széles körű gazdasági, kereskedelmi szankciók bevezetése is szóba jöhet abban az esetben, ha az oroszok további lépéseket tesznek a helyzet destabilizálása felé.
„Ez jól mutatja, hogy az Európai Unió a végsőkig kitart álláspontja mellett, hogy nem szabad a politikai kérdéseket összekeverni a gazdasági kérdésekkel, és el kell különíteni a gazdasági együttműködést a politikai konfliktustól ameddig lehet” – húzta alá Orbán Viktor.

Scroll To Top