Az Európai Unió új hétéves költségvetéséről egy márciusi előszavazás és számos bizottsági vita után, júniusban szavazhat az Európai Parlament – közölte Szűcs Tamás, az Európai Bizottság budapesti képviseletének vezetője szerdán.
Elmondta: a 2014-2020. évi költségvetési keret jövő évi elindításához szükséges mintegy 3 nagyobb jogszabály és 80 szektorális szabályozás elfogadása.
Az Európai Tanács a múlt héten, hosszú vitát követően fogadta el az új, többéves pénzügyi keretet.
A brüsszeli bizottság budapesti képviseletének vezetője emlékeztetett: a szervezet február 22-én hozza nyilvánosságra téli gazdasági előrejelzéseit.
Szűcs Tamás hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az Európai Bizottság az áprilisi előrejelzéseket követően tesz javaslatot a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás ügyében. A végső döntést az eljárás esetleges felfüggesztéséről az európai pénzügyminiszterek EcoFin tanácsa hozhatja, valamikor május-júniusban – tette hozzá. (MTI)