Eltérően értékelték az MTI által megkérdezett politikai elemzők az Együtt-PM és az MSZP egyeztetésének legújabb fejleményeit. A Századvég szerint a Bajnai Gordon vezette választási szövetség közvélemény-kutatással kombinált előválasztási ötletével szakításra akarta bírni a szocialistákat, míg a Magyar Progresszív Intézet úgy látja, a volt kormányfő csak átgondolatlanul próbálta meg átvenni a kezdeményezést. Abban egyetértett a két intézet, hogy az egyéni választókörzetekben nem érdemes egymás ellen jelöltet indítaniuk a baloldali erőknek.
Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője úgy véli, az összefogás valószínűleg meghiúsult, és nyílt rivalizálás kezdődött az Együtt-PM és az MSZP között, ez annak eldöntéséről szól, ki a felelős az egy éve tartó tárgyalások kudarcáért. „Kérdés, kinél marad a Fekete Péter” – fogalmazott. Az elemző politikai nonszensznek minősítette Bajnai Gordon javaslatát, amellyel szerinte a volt kormányfő célja az volt, hogy Mesterházy Attila szakítsa meg a tárgyalásokat. Az MSZP elnöke ezzel szemben visszadobta a labdát – tette hozzá Lánczi Tamás, és szerinte mindez sokáig folytatódhat.
Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet vezetője ezzel szemben úgy fogalmazott, még nem esett kútba az Együtt-PM és az MSZP megegyezésének lehetősége. Az elemző szerencsétlennek és túl kockázatosnak ítélte Bajnai Gordon ötletét, de úgy véli, a volt kormányfő a „váratlan és meggondolatlan” húzásával nem akarta befejezni a tárgyalásokat, csak át szerette volna venni a kezdeményező szerepet. Hangsúlyozta, a magyar baloldalra „ráférne” egy előválasztás, de szerinte ez csak akkor lehetne sikeres, ha játékszabályait már jóval korábban lefektetik. Az előválasztások lényege túlmutat a jelölt személyének kiválasztásán, fontos célja ugyanis a saját tábor mozgósítása is a választásokra, ez azonban nem teljesül, ha a közvélemény-kutatások döntenek – fejtette ki Magyar Kornélia.
Lánczi Tamás szólt arról is, az együttműködés kudarcának okát a felek eltérő stratégiájában látja, valamint abban, hogy Bajnai Gordon túl nagy árat kért a szövetségért. Szerinte a volt kormányfő eredeti célja az volt, hogy „kívülről elfoglalja az MSZP-t”, ám ehhez nem tudott elég népszerűvé válni és megfelelő számú támogatót felmutatni, így a „jól taktikázó” Mesterházy Attila „ki tudott térni az ütései” elől. A szocialisták vezetője ezzel szemben azzal számolt, hogy pártja a már megszerzett pozícióinak feladása nélkül „bekebelezi” Bajnai Gordon szervezetét, és maga dönthet az egyéni körzetekről, valamint a listaállításról – fűzte hozzá.
A Századvég elemzője szerint az MSZP-nek nem lehet érdeke a megállapodás, ha az azzal a veszéllyel jár, hogy a „hátukon” bejuttatnak olyan politikusokat, akik később önálló frakciót alakítanak velük szemben. Úgy véli, az elmúlt hónapokban kiderült, hogy Bajnai Gordon nem tud új szavazókat megszólítani, így mindkét erő ugyanazoknak a szavazataiért küzd. „A torta nem lett nagyobb, csak a szeletek lettek egyre kisebbek” – mondta, hozzátéve, hogy az egyéni választókerületekben még születhet olyan megállapodás, hogy a baloldal nem indít egymás ellen jelölteket.
Magyar Kornélia ettől eltérően reálisnak nevezte az Együtt-PM által felvetett egyharmad-kétharmad arányú osztozkodást, szerinte ugyanis a közvélemény-kutatások is hasonló erőviszonyról tanúskodnak. A Magyar Progresszív Intézet vezetője kiemelte, az Együtt-PM és az MSZP mindenféleképpen érdekelt abban, hogy valamilyen formában megegyezzen. Véleménye alapján a külön listaállítás még nem lenne tragikus számukra, de az egyéni jelöltek egymás ellen indítása már igen. Kitért arra is, hogy bár vannak olyan vélemények, hogy Bajnai Gordon egy külön országos listával a szocialistákkal nem szimpatizáló szavazókat is megnyerhet magának, mégis úgy gondolja, az Együtt-PM az elmúlt hónapokban annyira az együttműködéshez kötötte saját sikerességét, hogy nekik nagyon nehéz lenne most bebizonyítani: külön indulva is jó esélyei lennének a választásokon.
A kisebb ellenzéki formációkról szólva Magyar Kornélia megjegyezte, egyik szervezet sem hozhat sok szavazót a két nagyobb politikai erőnek, ellenben valamelyest képesek ártani nekik. Szerinte ha a Fodor Gábor vezette Liberálisokat vagy Schmuck Andor pártját (Magyar Szociáldemokraták Pártja) nem „szereli le” a formálódó együttműködés, akkor nyilatkozataikkal „kívülről bomlaszthatnák” a baloldali összefogást. Speciális esetként említette Gyurcsány Ferencet, akivel szerinte csak vesztenének a leendő szövetségesek, hiszen elutasítottsága messze meghaladja elkötelezett hívei számát.
Lánczi Tamás a baloldal többi pártjáról szólva azt mondta, a velük történő szövetség nem jelentene túl súlyos árat az MSZP-nek, így elképzelhető, hogy Fodor Gábor vagy Schmuck Andor szervezete kap néhány befutó helyet.(MTI)