Az országos bruttó átlagbér 2020 decemberében 449 400 forint volt a Központi Statisztikai Hivatal csütörtök reggeli közlése alapján, ami nettó 298 900 forint átlagos havi jövedelmet jelentett a munkavállalók számára. A Bank360 kiszámolta, mekkora személyi kölcsönre elég ez az összeg a túlzott eladósodást gátló szabályok mellett.
Bruttó 449 400 forint volt 2020 decemberében az átlagbér Magyarországon – derült ki a KSH csütörtök reggeli közléséből. Ez kedvezmények nélkül nettó 298 900 forintos átlagbért jelent, ennyiből gazdálkodhattak átlagosan tehát azok a teljes munkaidőben dolgozók, akik a legalább 5 főt foglalkoztató magánvállalkozásoknál, az állami szektorban vagy a jelentős non-profit szervezeteknél végeztek munkát.
Átlagbér mellett nem lehet a havi törlesztő 150 ezer forint felett
Átlagbérrel számolva, ha fogyasztási hitelt szeretnénk felvenni, akkor a hitel törlesztőrészlete nem lehet magasabb a havi fizetésünk felénél, jelzáloghitelek esetén pedig a jövedelmünk terhelhetősége attól is függ, hogy milyen kamatperiódusú hitelt választunk.
“A decemberi átlagbér mellett nem vehetünk fel olyan fogyasztási hitelt, melynek havi törlesztőrészlete meghaladja a 149 450 forintot. Lakáshitelek esetén azonos összeg vonatkozik a legalább 10 évre, vagy a teljes futamidőre fixált kamatú hitelekre, ennél rövidebb kamatperiódus esetén viszont a vállalható havi törlesztőrészlet mértéke is csökken” – közölte Varga Zsombor, a Bank360 szakértője.
Hozzátette: bár a bankok ennél nagyobb hiteltörlesztőt a rendeleti szabályozás miatt semmilyen esetben sem engedélyezhetnek, szigorúbbak továbbra is lehetnek. Mindemellett, ha van a havi munkabér mellett egyéb kiegészítő jövedelmünk, akkor az bizonyos esetekben beleszámíthat a JTM-szabályba, a már korábban felvett hiteleink viszont csökkentik az újabb hitel maximális havi törlesztőrészletét.
A Bank360 elemzői a pénzügyi aggregátor oldal hitelkalkulátora alapján megvizsgálták, mekkora személyi hitelt kaphatunk a JTM-szabályozás alapján.
A cég hitelkalkulátora szerint 84 hónapos futamidővel akár 9,7 millió forintos személyi hitelt is fel tudunk venni átlagbér mellett. Jövedelmünk a hitelt folyósító bankba érkeztetésével ezt az összeget 8 százalékos THM mellett, havi 148 733 forintos törlesztőrészlettel folyósítják majd nekünk, a teljes visszafizetendő összeg pedig 12 566 322 forint.
96 hónapos futamidővel már nem akadály a személyi kölcsön esetében maximálisan felvehető 10 millió forint sem. Ebben az esetben 8,05 százalékos THM költség vonatkozik tartozásunkra és 138 788 forintos összeget tesz ki a törlesztőrészlet havonta. A visszafizetendő összeg 13 423 648 forint.
A Bank360 Zrt.-ről
A Bank360 közel három éve segíti a lakosságot abban, hogy pénzügyi döntéseikkel teljesen elégedettek legyenek hosszú távon is. A szakportál kalkulátoraival a legfontosabb banki termékeket hasonlíthatjuk össze, az oldalon megjelenő elemzések és bejegyzések pedig a tájékozódást segítik a pénzügyek világában, segítve a tudatos és megfelelő döntést az adott anyagi helyzetben.
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
