Egyiptomi fordulat – Washington szerint bátorító az ideiglenes államfő menetrendje

Az Egyesült Államok bátorítónak tartja az egyiptomi ideiglenes államfőnek a választásokkal kapcsolatban meghirdetett menetrendjét – jelentette ki kedden az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

„Bátorítónak tartjuk, hogy Egyiptom ideiglenes elnöke tervet dolgozott ki az előrehaladás útjával kapcsolatban” – hangoztatta Jen Psaki szóvivő, aki ugyanakkor nem kívánta kommentálni Adli Manszúrnak azt a bejelentését, hogy a legnépesebb arab államban mintegy fél éven belül választásokat tartanak.
Psaki hangsúlyozta, hogy Washington elvárásai szerint az összes érintett oldalnak részt kell venni az átmenet folyamatában. Szavai szerint a választásokat a legnagyobb konszenzus és nyitottság mellett kell megtartani.
Washington rendkívül óvatos a demokratikusan megválasztott Mohamed Murszi elnök elmozdításának minősítése ügyében. A történteket mindeddig nem nevezte puccsnak, mert ebben az esetben nem folyósíthatná az évi mintegy másfél milliárd dolláros katonai támogatást Egyiptomnak, amely 1979-ben az arab országok közül elsőként kötött békét Izraellel.(MTI)

Scroll To Top