Egy hónap múlva Black Friday

Hivatalosanegy nap híján. És a járványhatás: a webpiacon a Black Friday novembere lenyomja a webes ajándékvásárlás decemberét, átlépve a 100 milliárdos határt. De hát a webáruházak már ma is akciós tűzet zúdítanak a vásárlókra és minden bizonnyal bőséges lesz a felhozatal Black Friday napokból. Ráadásul akad olyan, aki már rázendített ezen a címen.

A naptár és a hivatalos számolgatás szerint november 27-én lenne a Black Friday napja. De hát nem mondhatjuk, hogy pontosan, hiszen előreláthatóan folytatódik majd az a magyar Black Friday hagyomány, mely alapján lesznek webáruházak, akik a naptárban előbbre lapozva csapnak bele ezzel a címkével az akciózásba.

Már csak azért is, mivel a web sem száguldott a legutóbbi hónapokban a szokásos sebességével, inkább az élelmiszeres webvásárlásokban húznak bele a vásárlók. A hagyományos boltos termékpiacok pedig olyan visszaesést mutatnak, ami nyilván a weben is érződik, óvatosan nyitogatja a pénztárcáját a vásárló, bárhol bármit is vesz: a hagyományos iparcikkes boltokban a vásárlások értéke zuhan, a webes vásárlásokban pedig a növekedés üteme pottyant lejjebb a „szokásosnál”.

Már akad, aki ma robbantott és kiírta, hogy Black Friday

Így nem véletlen, hogy egy hónappal a hivatalos Black Friday előtt is ezerrel száguldoznak az akciók, hangolnak a webáruházak. És felbukkant az első Black Friday is, megtoldva a maraton szócskával (ez most másokkal ellentétben nem a reklám helye, megtalálod, ha akarod). De a többiek sem maradnak le nagyon: az itt vannak az év várt akciói mellett, találhatsz szörnyen jó árakat, őrült leárazást, wow menő árakat, szülinapi cseremániát. A szorgosabbak már nem is a Black Friday napjára, hanem a karácsonyra tekernek, mmm micsoda karácsonyi illat, segítünk mesés karácsonyi illatot varázsolni otthonodba, boldog karácsonyt címekkel. És akad, aki csak annyit biggyeszt oda, hogy halloween.

Úgy egyébként a legnagyobb webáruházak közül az EDigitál az, már évek óta egy héttel beelőzte a többieket a Black Friday napjával. Most viszont kérdés, hogy az új tulajdonosa, az eMAG, aki kivárta eddig kivárta a hivatalos dátumot, mit enged neki. A Media Markt pedig többször is megnyomta a gombot az előző esztendő novemberében, háromszor is, ha jól számoltuk, nehogy valamelyik pénteken hiányozzon a Black Friday névsorból.

A Black Friday 2020-ban más lesz: az óvatosság és a pénztárca keményebben diktál

De hát azért az elmúlt nyári hónapok fejleményei óvatosságra is intenek az előretekintésben, ráadásul napjainkban fut felfele a második hulláma a járványnak, és ez még egy darabig sajnos el fog tartani, ráadásul nem tudni, meddig.

Az elmúlt években a webáruházak novemberi bevétele 40%-ot közelítő ütemben ugrott meg a korábbi év Black Friday akciókkal tűzdelt hónapjaihoz képest. Kivétel csak egy esztendő volt, 2019, amikor „csak” negyedével ugrott a webpiac. És növekedési ütemben le is körözte a webpiac novembere a decembert, amit nézve ismét csak a 2019-es esztendő volt kivétel. Tehát a kocka fordulhat kedvező piaci helyzetben is.

És a webes november lekörözi a decemberit

2020-ban előreláthatóan novemberben többet fognak költekezni a családok a webáruházakban, mint decemberben. Az elmúlt években nem ez volt a jellemző (2016-2019 között), ismét egy kivétellel. De hát a járvány diktálta óvatosság és a kitapintható bizonytalanság a mindennapi életvitelünkben a vásárlási szokásokban ebbe az irányba mutat. És azért egy rekord is várható, a webáruházak havi forgalma túllépi a 100 milliárd forintos lélektani határt. Nos, ebben a határvonalban a korábbi években nem volt eddig kivétel, 2020-ban viszont volt, az áprilisi boltzár idején:

  2016 2017 2018 2019 2020*
november 36 50 70 87 110-115*
december 40 51 66 89 105-110*
KSH, érték: milliárd forint, webáruházak forgalma, */2020: előrejelzés

És 2020 történései a webáruházakban. amikor azért pénzünk összességében 90%-át a hagyományos boltokban költöttük el.

A járvány a tavaszi hónapokban már dobott egyet a webáruházakon, de hát ez nagyon nem volt nehéz mutatvány, hiszen az iparcikkes boltok március közepétől már csak 15 óráig lehettek nyitva (a legtöbben pedig általában délután indulnának vásárolni), 28-tól pedig be kellett zárniuk, és ezt követően a vidékiekbe csak május 4-től, a fővárosiakba és a Pest megyeiekbe 18-tól lehetett menni.

Ebben a két hónapban aki tornacipőt, vagy könyvet akart venni, annak maradt a web. Tehát ez egy kényszerpálya volt a vásárlók számára, de a piac az piac, a webáruházak bevétele pedig pokoli nagyot ugrott, hiszen például egy tornacipőt csak náluk lehetett megvenni:

 webpiac 2019 2020 2020/2019
január 53 69 +30%
február 49 64 +31%
március 55 83 +49%
április 56 114 +104%
május 62 92 +49%
június 56 77 +37%
július 62 75 +20%
augusztus 58 73 +24%
KSH, érték: milliárd forint, 2020/2019: kiigazítatlan volumenindex

(blokkk.com)

Scroll To Top